Református nőnevelő intézet, Pápa, 1936

I. Intézetünk múltja

I. Intézetünk múltja. A pápai református nőnevelő-intézetet a dunántúli református egyházkerület alapította az 1901. évben László József kocsi lel­kész, főiskolai egyházi gondnok 154.000 koronás végrendeleti alapít­ványából, melyet az egyházkerület vezetői, alkotó tagjai és gyülekezetei a már 1890-ben megindult gyűjtés eredményeként jelentős össze­gekkel gyarapítottak. Az intézet az 1901 —1902. iskolai évben mint négy osztályos felsőbb leányiskola nyilt meg, magába olvaszt­ván a pápai ref. egyházmegye által 1894-ben létesített és 1898-ban kerületi kezelésbe átvett leányinternátust. A következő, 1902—1903. iskolai évben nyerte az intézet mai alakját, amikor a négyosztályos felsőbb leányiskola ugyancsak négyosztályos polgári leányiskolává alakult át és fölébe az egyházkerület tanítónőképző-intézetet is állított. A képzőnek 1909-ig minden második évben nyilt meg új I. osztálya, 1909-től teljes négyosztályu tanintézetté fejlődött ki s melléje önálló gyakorló elemi iskola állíttatott fel. Az 1924—25. iskolai évben a tanítónőképző-intézet az új szervezésnek megfele­lőleg öt évfolyamúvá bővült. Az intézet kezdettől fogva a Széchenyi-téren levő régi fő­iskolai épületben volt elhelyezve, mely már 1897-ben a kerületi leányinternátus céljaira átadatott. Ez az épület, melyhez a fenn­tartó egyházkerület a szomszédos házat is megvásárolta, azóta az 1901., 1904., főkép azonban az 1912. évben végrehajtott építke­zések során, mikor egész utcai homlokzata kétemeletesre vétetett és az intézet iskolai, valamint internátusi célt szolgáló részei terv­szerűen elválasztattak, kórházi helyiségei teljesen elkülöníthető fer­tőző betegszobákkal bővíttettek, s minden felszerelése korszerűen kiegészíttetett, hatalmas mértékben megnövekedett s benne ma is az intézet kilenc osztályával, gyakorló-iskolájával, 120 bentlakó növendék befogadására alkalmas tágas internátusával elhelyezést talál. Az intézetet ma is a dunántúli református egyházkerület tartja fenn. Az első tanítónőképesítő-vizsgálat 1906-ban tartatott meg az intézetben. A polgári leányiskolának alapításától (1902) kezdve mostanig 4353, a tanítónőképző-intézetnek ugyanazon időponttól

Next

/
Oldalképek
Tartalom