Református nőnevelő intézet, Pápa, 1934

III. Az iskolai év története

19 A test és lélek együttes nevelésének alkalmai a kirándu­lások. Kirándultunk egy-egy növendék csoporttal a Ság-hegyre, a Trianoni emlékmű felavatásakor; Budapestre három napos ki­rándulást rendeztünk a kollégiummal együtt példás rend, fe­gyelem mellett, nagy erkölcsi és tanulmányi eredménnyel; fil­léres vonattal Kőszegre rándult ki egy csapat; e nagyobb ki­rándulásokon kívül volt több, egy-egy tárgy anyagához kapcso­lódó kirándulás is. Szerető gonddal fejlesztjük növendékeink zenei tudását is, ennek látható jeleként tartottuk meg június 11-én délelőtt Ólé nagytiszteletü úr elnöklete mellett a külön zenét tanulók vizsgáját. Hogy az énekkultúra milyen magas fokon áll intéze­tünkben, azt ünnepélyeink alkalmával kedves vendégeink el­ragadtatása meggyőző erővel hirdeti. Az idén is megrendeztük a rajz- és kézimunka-kiállítást, melyek beszélő bizonyságai annak, mekkora értékké fejlődhet az intézetben töltött évek alatt ezen a téren leányaink ügyessége és izlése. k7 ünnepi jelenségek produktumai közvetlenül állanak az érdeklődő szemek előtt, kedvező értékítéletekre is vezet­hetnek, ám egy iskola belső erejének mértéke ennél jóval több. Az ünnepi alkalmak színeit ragyogóvá az alap szilárdsága teszi. A lélek ünnepi megnyilvánulásokra csak akkor képes, ha a tudás elegendő mennyisége, biztossága, fegyelemmel és fáradhatatlan szorgalmas munkálkodással megszerzett cselekvő készsége ren­delkezésére áll a gyermeknek. Ezt a feladatot pedig az iskolai élet hétköznapjai végzik el. Értékeljük és szeressük a munka hétköznapjait, mert ezek nélkül eletünknek ünnepnapjai sem lehetnének. Szólanom kell még pár szót az önképzés munkájáról is, ennek a tevékenységnek iránytíását Pentz Ilona tanárelnök vé­gezte fáradhatatlan gonddal és szeretettel. Hálás kqszönettel emekezem meg a nemesszívű adakozókról, kik adománnyal járultak növendékeink megujtalmazásához. Fő­tiszteletű püspök úr 10 drb. jutalom-könyvet, dr. Kőrös Endre ny. főigazgató úr 20 P-t es 4 drb. műfordítását, Kis Gábor úr alapítvány kamata cimén 50 P-t, 10 kötet könyvet és 2 föld­rajzi köröndöt, a Pápai Hitelbank, a "Pápai Takarékpénztár 20—20 P-t, ifj. Fa Mihály 10 P-t ádományozott. Fogadják a nemes szívű adakozók az intézet hálás köszönetét. Az 1934—35. iskolai év a vizsgálatokkal lezárult. Kezdetén a gondviselő jó Istenbe vetett szilárd hittel fogtunk a mun­kához, végén ismét hozzá fordulunk. Hálás szivünk köszönetet mond az erőért, a kegyelemért, mellyel megáldott bennün­ket és megengedte, hogy építői lehessünk gyermekeink lelkén keresztül az Ő országának. 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom