Református nőnevelő intézet, Pápa, 1933

III. A tanítónőképző-intézet az 1933-34. iskolai évben

15 kivonulások céljaira szolgáló selyemzászlót fog készíttetni, mely­nek himző munkáját maguk a növendékek fogják végezni. o) Iskolai kirándulások. A még mindig súlyos gazdasági viszonyok nem engedték meg idén sem nagyobb költséggel járó tanulmányi kirándulások rendezését. Kisebb kirándulások vol­tak — a helyiekről nem szólva — a következők: Szeptember 30-án az V. képző rándult ki Lux Lajos és Gölöncsér Júlia ve­zetésével a Somlóra, ugyanaznap az I—IV. képző és a III—IV. polgári Ritoókh István, ,Geőbel Ilona, Czucza Emma, Lauer Gizella és Pentz Ilona vezetésével bakonyi kiránduláson vett részt Csészneken és Bakonyszientlászlón, október 6-án a II. képző gyalogkirándulást tett Tapolcafőre. p) Évzáró vizsgálatok. Május 17-én volt az V. osztály vizs­gálata az igazgató élnöklésével. Június hó 15. és 16. napjain tartottuk meg iaz I. és IV. osztály vizsgálatait. Az első és III. osztályban Ólé Sándor helybeli lelkész, a II. és IV. osztály vizsgálatán pedig Vargha Kálmán főisk. egyházi gondnok úr elnököltek. q) Kézimunka- és rajzkiállítás. Kézimunka- és rajzkiállítá­sunk június hó 10—12-ig volt nyitva, s ez idő alatt igen nagy közönség tekintette meg, gyönyörködve a nagyrészben eredeti tervezésű és hibátlan finom kidolgozású kézimunkákban és a pedagógiai, valamint művészi szempontból is becses rajzokban. A kiállításon önkéntes adományokból 52.20 P folyt be, amit részben kézimunka- és rajzjutalmakra fordítottunk. r) Hivatalos iskolalátogatások. Dr. Antal Géza püspök úr az egész év folyamán a legmelegebb érdeklődését tanúsította intézetünk tanulmányi és anyagi ügyei iránt. Hivatalos iskola­1 látogatást végeztek az intézetet fenntartó egyházkerület részéről október 16-án dr. Darányi Kálmán főiskolai világi gondnok úr, január 17., 18. és 19. napjain pedig Vargha Kálmán főiskolafi egyházi gondnok úr. Az államkormány részéről Kócza Géza testnevelési szakfelügyelő május hó 4. és 5. napjain ellenőrizte a testnevelés tanítását. D) A tanári testület és annak munkája. a) A tanári testület körében semmi változás nem történt. Az intézetben mind a régi tanerők működtek. Gölöncsér Júlia testnevelési óraadó tanárt a fenntartó testület a jelen tanévre is alkamazta. b) Szabadságolás szüksége az év folyamán nem merült fel. A tanári testület tagjai zavartalan egészségben folytatták az egész éven át munkájukat. c) Tanári értekezletek. Tanári értekezleteinken havonta fog­lalkoztunk a növendékek tanulmányi előmenetelével, szorgalmá­val és magaviseletével. Különösebb intézkedés szüksége egyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom