Református nőnevelő intézet, Pápa, 1927
IV. A tanítónőképző-intézet az 1927-28. iskolai évben
20 12. Wéber: Schmoll Péter-nyitány. Zongorán négykézre László Mariska IV. é. és Deésy Ilonka II. é. k. n. 13. Tábori Piroska: A dal. Szavalta Pócza Irén V. é. k. n. 14. Ravina: Bolero. Zongorán Vargha Gabriella IV. é. k. n. 1,5. Pályadíjak és jutalmak kiosztása. 16. Szózat, közének. — Az ünnep 119 P 52 f-rel gyarapította intézeti jubiláris ösztöndíj-alapunkat. i) JU iskola egyházi nevelése. Bentlakó növendékeink részére minden reggel házi istentiszteletet tartottunk. A tanítás mindig imával kezdődött és azzal végződött. A bibliakör hetenként tartott összejöveteleket és a felsőbb osztályok növendékei a vasárnapi iskolát nagy kedvvel és sikerrel vezették. Urvacsorát vettek a növendékek tanáraikkal együtt advent első vasárnapján, böjt első vasárnapján és pünkösd első napján. A téli hónapokban dísztermünkben voltak házi istentiszteletek. Az istentiszteleteket Varga Gyula vallástanárunk egyizben pedig Győry Elemér theol. akad. tanár úr tartotta. Bejáró növendékeink templombajárását állandóan ellenőriztük. Nagyobb bejáró növendékeink a gyülekezeti vallásos életben is részt vettek. A kollégium vallásos előadásain mindig jelen voltak. Március hó 4-én Nóvák Olga budapesti vallástanárnő tartott számukra előadást. j) testnevelés. Növendékeink testedzése szempontjából örvendetes tényként emeljük ki, hogy idén végre lehetségessé lett, hogy a háború alatt használhatatlanná vált tenniszpályánkat újjá építhessük. Nem mulaszthatjuk el e helyen mélyen érzett hálánkat és köszönetünket kifejezni dr. Antal Géza püspök úr iránt, ki intézetünket e nagyobb befektetést igénylő építkezéshez a szükséges összegnek kerületi alapból történt kegyes előlegezésével hozzá segítette. A magas alépítményü, kitűnő kettős betonpálya vízvezetékkel van ellátva és télen mint korcsolyapálya is nagyon jól szolgálta növendékeink testedzésének ügyét. k) iskolai kirándulás. Nagyobb iskolai kirándulás idén nem volt. Természetrajzi, földrajzi, gazdaságtani ismereteik gyarapítása céljából gyakran vitték kirándulásra a szaktanárok a növendékeket, megtekintették a téglagyárat, főiskolai nyomdát, földmívesiskolát, stb. Május végén megtartottuk a madarak és fák napját is. 1) J{éziraunka- és rajzkiállítás. Az iskolai vizsgákat megelőzőleg kézimunka- és rajzkiállítást rendeztünk, mely nagy sikert aratott. Önkéntes adományokból befolyt a kiállításon 63 P 30 f, mit részben állványok beszerzésére, részben jutalmakra fordítottunk. m) Svzáró vizsgák. Az évzáró vizsgák, illetve összefoglaló ismétlések a következő sorrendben voltak: V. o. május 26; I. o. jun. 11. d. e.; II. o. d. u.; III. o. jun. 12. d. e.; IV. o. d. u. n) }{ivatalos iskolalátogatások. A fenntartó egyházkerület részéről dr. Antal Géza püspök úr állandóan figyelemmel kisérte intézetünk működését, többször megjelent a tanításokon s közvetlenül érintkezett a tanári karral és növendékekkel. Dr. Darányi Kálmán főiskolai világi gondnok úr november elején, Czeglédy Sándor főiskolai egyházi gondnok úr junius első napjaiban végeztek az inté-