Református nőnevelő intézet, Pápa, 1925

J 10 földnek a sorsáért, mintha féltené testvéreit, kik ott laknak, magyarok. Mint Kölcsey a Zrínyi második énekében, ő nem juttatta versben kifejezésre halálos aggodalmát, de hogy ott élt szivében, arra most, nemzeti gyászunk szomorú napjaiban, meghatva gondolok vissza, itt cseng lelkemben jóslata: „Még megeshetik, hogy elveszítjük". De ugyanakkor lelkembe cseng más is, az a gyönyörű biztatás, mi a maihoz hasonló, végzetes időkben hangzott el ihletett ajakáról: Szenvedve, küzdve és lemondva élni, Nem legnagyobb rossz, börtön és halál. Az igazságban ne szünjünk remélni, Egy-egy nagy eszme még utat talál. S a költészet, bár törve égi szárnya, Még fönnen száll, még mindig tenni hiv. Ha ijeszt is a kétség rémes árnya, Szenvedj, remélj, higyj, lelkesülj te sziv! fi Dr. Kőrös Endre*