Református nőnevelő intézet, Pápa, 1924

NÉMETH ISTVÁN Még egy héttel azelőtt, hogy örök álomra hunyta le a rábizottak felett mindig hűségesen őrködő szemét, testi szervezetében megtámadtatván ugyan a gyilkos kór által, itt járt közöttünk, hogy kitűnő amerikai hittestvérünkkel tárgyaljon egyházkerületi intézményeink állapotáról és azok megsegítéséről. Egy hét tellett el csupán és a végső lehelletig folytatott munka megszakadt: Németh István püspök, intézetünk atyai jóbarátja, eltávozott a minden élőknek útján s nekünk csupán az maradt hátra, hogy megilletődött lélekkel állván koporsója mellett, kertünk fehér virágaiból font koszorút helyezzünk el reája. Munkája közepéből ragadta ki a halál azt a férfiút, akinek egész élete áldásos munkában tellett el. Mint református anyaszentegyházunk annyi vezető nagyja, ő is egyszerű sorból, szerény körülmények közül indult ki és Isten adta tehetségével, vasszorgalmával került az intézők sorába, majd azoknak is élére. Élete pályája a legszorosabb összefüggésben állott és maradt azzal az ősi főiskolával, melynek falai között középiskolai és theológiai tanulmányait végezte s mely rögtön, vizsgái letétele után középiskolai, majd egyik theológiai tanszékére hivta meg. Mint örökemlékü elődei, ő is alkotni, tenni akart, fejleszteni azokat az intézményeket, melyek történelmi viharokat kiállva, új, békésebb időkben szabadabb és nyugodtabb fejlődésnek nézhettek elébe. De a haladó kor ez intézmények mellé újak felállítását is követelte. És Németh István, akit az egyházkerület bizalma előbb aljegyzőnek, utóbb gazdasági tanácselnöknek, majd főjegyzőnek hivott el, ez állásai-