Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913

XII. Lorántffy Zsuzsánna önképzőkör

— 108 — nosak voltak a közös bírálatok, amikor ki-ki szabadon nyilvánít- * hatta véleményét. Tanárelnökünk és igazgatónk vezetése alatt ezen eszmecserék kiválóan alkalmasak voltak a biztos Ítélőképesség fejlesztésére. Őszinte örömmel emlékezem meg a szavalatokról, melyek műsoraink 2—3 pontját tették élvezetessé. Leggyakrabban Petőfi, Arany, Vörösmarty, Tompa voltak műsoron; mellettük azonban újabb lírikusaink, így Rudnyánszky, Ábrányi legszebb alkotásai is szerepeltek. Az értékes tartalom sok esetben mintaszerű, sőt a mi körünkben művészinek mondható előadással párosult. Az elhang­zott 19 szavalat közül első fokra érdemesítettük Cser Bella 2, Fuchs Elza 3, Schönfeld Piroska 2, Lovass Margit és Szakáll Sári 1 — 1 szavalatát. Úgy ők, mint a többi szavalók is köszönetet ér­demelnek az önképzőkör részéről az élvezetes percekért, melyeket szavalatukkal szereztek. A dolgozatok és szavalatok sorát hatásos zeneszámok szakították meg, amelyek azt bizonyítják, hogy inté­zetünkben ez irányban is élénk az érdeklődés. Bach, Chopin, Liszt klasszikus darabjai, újabb kompozíciók, Reinhold, Schitte hangulatos alkotásai, Horváth magyar ábrándjai gyönyörködtették a hallgató­ságot ügyes technikájú, jól átérzett előadással. Kellemes perceket szereztek azok a műdalok is, melyeket néhány alkalommal Patay Ildikó, Erdélyi Edit és Tóth Emma mély átérzéssel, megkapó, bensőségteljes modorban adtak elő. Ez élvezetes percekért bizo­nyára méltó köszönettel adózunk zenetanárainknak, akik szives buzgalommal működtek közre a zeneszámok betanításánál. Önképzőkörünk — mint rendesen — ez évben is tűzött ki pályatételeket a következő módon: Irodalmi tételek: 1. Évzáró beszéd a VI. o.-ban. 2. Novella fordítása németből. Rajz: tetszés­szerinti könyvtábla tervezése. Kézimunka: magyaros stílű asztal­közép. A versenyszavalat tárgya: Vörösmarty: Liszt Ferencnek cimü ódája. Ezeken kívül még egy pályázat hirdetését tette lehetővé dr. Kóródi Simon úr, aki 10 K-s aranyat adományozott az ön­képzőkörnek egy sikerült novella jutalmazására. A pályázati határ­idő május 1. volt. A következő két gyűlés feladata a verseny­szavalatok elbírálása, illetőleg a beérkezett és megbírált pálya­munkák eredményének kihirdetése volt. A versenyszavalaton öt pályázó közül első dijat nyert Cser Bella, aki a nehéz költeményt teljes átértéssel és megértetéssel, majdnem tökéletesnek mondható hangsúllyal, szép színezéssel, tel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom