Református nőnevelő intézet, Pápa, 1912

Kettős örömünnepünk

— 33 — kicsiny vagy nagy, ha mindene az áldozónak, úgy mi is mindenünket hozzuk és adjuk és kérjük, hogy fogadja tőlünk olyan szívesen, amilyen örömmel nyujtjuk. De midőn köszönetünknek, elismerésünknek, hálánknak adunk kifejezést, egy kérésünk is van. Mindig valami jóleső érzéssel töltött el, mikor láttuk, hogy minket kicsinyeket, lelkésztársait magához emelt, keblére ölelt, s szives jóindulatában, barátságában részesített. Kérjük azért, hogy ezután is valamint mi őszinte igaz szeretettel ragaszkodunk hozzá s tisztelettel vesszük körül, mint vezérünket, tartson meg minket is eddig tapasztalt jóindulatában s éreztesse velünk szeretetének, szivének melegét. Isten áldja meg és nyújtsa életét az emberi életkor legvégső határáig, hogy az emberiség boldogítását célzó munkálkodását folytathassa még hosszú ideig teljes testi erőben, lelki épségben. Isten tartsa meg övéinek, mindnyájunknak örömére, anyaszentegyházunk s közintézeteink felvirágoztatására. Isten éltesse sokáig ! Főiskolai gondnok úr az üdvözlésre így felelt : Nagytiszteietü Esperes és Lelkész Urak! Kedves Kartársaim és Testvéreim ! Minket espereseket és lelkésztársainkat nagyon szorosan egymáshoz kapcsol és egymásnak szeretetteljes testvéreivé tesz az egyházmegyék és gyülekezetek kormányzásában azon sokféle és nagy felelősséggel egybekötött munka és szolgálat, melynek lelkiismeretes teljesítésére nemcsak az egyházi törvény, de hivatalos eskünk és becsületünk köteleznek. Nem akarom jelen alkalommal ezen sok s nagy felelősséggel egybekötött munkát és szolgálatot felsorolni, mert ezzel megsérteném a ti és lelkésztársaink nemes önérzetét és csak a fontoskodónak természetemmel nem egyező szerepét játszanám veletek szemben, kik különben is nagyon jól tudjátok, érzitek és teljesítitek is fontos hivatalunkkal egybekötött azon nagy és sok munkát s szolgálatot, melyeknek elvégzésére veletek és lelkésztársainkkal együtt vállalkoztunk. De annyit mégis ki kell mondanom, hogy minden munka és szolgálat, még a legkisebbnek látszó is, ha jól s lelkiismeretesen végezzük, nem annyira érdem, mint inkább megismerésre, becsülésre és tiszteletre méltó. Azért azon szives és testvéries üdvözlő beszédre, melyet belsősomogyi esperestársunk és testvérünk ezen ünnepélyes alkalommal hozzám lelkész3