Református nőnevelő intézet, Pápa, 1912

Kettős örömünnepünk

— 26 — Nagyságodat sokáig jó erőben, egészségben, örömben és boldogságban ! Főiskolai gondnok úr ez üdvözletre a következő, mindenkit mélyen megindító beszéddel válaszolt: Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Úr! Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! Ne méltóztassanak csodálkozni és megítélni engem, ha a jelen ünnepélyes pillanatban, midőn a főt. dunántúli ref. egyházkerület és ennek képviseletében főtiszt. Püspök Úr őméltósága által több mint 50 éves lelkészi és 20 éves főiskolai gondnoki közszolgálataim oly nagymérvben és oly szép beszédben érdemesíttettek, a nagy meghatottság miatt, amely szivemet elfogja, talán akadozik beszédem és keresem a szavakat, a hangokat, amelyekkel ezen megtiszteltetést és érdemesítést illőleg méltatva megköszönjem. Meghatottságom nagyon érthető és indokolt, mivel ezen megtisztelést és érdemesítést én senkitől soha nem vártam, nem kívántam ; de ily nagymérvben talán meg nem is érdemeltem. Nem érdemeltem meg, mert bár a tapasztalat igazolása szerint 20 és illetve 50 év bármelyik közszolgálatban és nemcsak egyes ember, de bármelyik testület vagy intézet életében is nem kevés, sőt nagyon elegendő idő arra, hogy az ember a terhes szolgálat súlya alatt, életerejét felemésztve, a már különben is előrehaladott életkorban összeroskadjon; avagy bármely testület és intézet a fejlődöttség magas színvonaláról alásülyedjen, vagy sülyedéséből felemelkedjék; és ha a múltra visszatekintek, azt látom, hogy lelkésztársaim között a lelkészi hivatalnak terheit 50 éven túl nagyon kevés, a még nagyobb fontosságú és nagy felelősséggel járó főisk. gondnoki hivatal terheit pedig 20 éven túl előttem még senki sem hordozta. Mégis, hogy a lefolyt több mint félszázad alatt a munkában, kötelességeim lelkiismeretes teljesítésében, életerőm elveszítve össze nem roskadtam és hogy a gondjaimra bizott kulturális intézetek azon magaslatról, hova elődeim által emeltettek, alá nem szállottak, de mindezideig a más intézetekkel való nemes versenyben az elsők között fényeskedtek: mindez nem az én érdemem és mindezt nem nekem, hanem elsősorban és mindenek felett a végtelen jóságú Isten kegyelme, édes atyai szeretete és gondviselésé-