Református nőnevelő intézet, Pápa, 1912

Kettős örömünnepünk

— 20 — híveinek és vezetőinek kebelében mindenkor, hogy amint a dicső ősök tették, az ezután következő nemzedékek se tartsanak nagynak semmi áldozatot a Krisztusért, annak anyaszentegyházáért és ezen egyház közintézményeiért! Áld] meg végre mindnyájunkat s hallgasd meg buzgó könyörgésünket a Jézus Krisztus által. Ámen. Legyen megáldva és megszentelve ezen intézet a Mindenható és végetlen jóságú nagy Istentől, hogy legyen sikeres ez intézetben a tanítóknak mindaz a fáradozása, a tanulóknak mindaz a munkája, amit az igaz hit, a tiszta erkölcs, az alapos ismeret, a józan felvilágosodás terjesztése, elsajátítása érdekében kifejtenek. Az Atya Fiu Szentlélek Ur Isten védje, oltalmazza ez intézetet és tartsa meg irgalmával és kegyelmével mind az időknek végéig. Ámen. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr képviseletében dr. Benedek Sándor államtitkár úr tolmácsolta ezután a miniszter úr üdvözletét s nagy hatást keltő szép szavakban ecsetelvén az intézet hivatását, áldást kivánt az új kulturális alkotásra. Beszéde itt következik: Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Mélyen tisztelt Közönség! A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr részéről hálás köszönetet hozok a nagyméltóságú és főtiszteletü egyházkerületi elnökségnek azért a kitüntető figyelemért, hogy a tisztelt elnökség a nőnevelő-intézet új épületének felavatására őt is meghívni kegyes volt. A miniszter úr őszintén sajnálja, hogy itt most személyesen nem lehet jelen, de fontos államügyek más helyen foglalkoztatják. Megbízott azonban engemet, hogy ezen a lélekemelő ünnepélyen képviseljem. Boldognak érzem magamat, hogy ezt a megtisztelő megbízatást én teljesíthetem, aki a ref. egyháznak egyik szerény munkása vagyok s akinek a szive össze van nőve egyházam örök igazságaival. A nőnevelésnek ezt a diszes csarnokát egyfelől a református hívek vallásos érzülete, a közoktatás iránti helyes érzéke és anyagi áldozatkészsége, másfelől pedig az állam anyagi támogatása építette meg, világos bizonyítékául annak, hogy az egyház és állam karöltve haladó, egyetértő és összhangzatos tevékenysége képezi azt a helyes utat, amely a kulturális fejlődés biztos talajára vezet.