Református nőnevelő intézet, Pápa, 1912
Kettős örömünnepünk
— 11 — otthon megteremtője, a rendnek, a tisztaságnak biztosítója, az egész háztartásnak okos vezetője, mint gyermekeinek gondos, önfeláldozásra képes édes anyja betölthesse, hogy az Írás ama tanításának : „a bölcs asszony építi az ő házát", eleget tehessen : nein nélkülözheti többé a magasabb szellemi, gazdasági kiképeztetést, a müveit társadalom által megkövetelt jó modornak, az élet küzdelmei között is a lélek nyugalmát és derűjét megőrizni, fenntartani segítő, a jó ízlés kielégítése által az életet megnemesítő többféle művészeti foglalkozásnak elsajátítását. Még kevésbbé nélkülözheti a magasabb képzésnek ezen elemeit a legalacsonyabb társadalmi állásból csak némileg is kiemelkedett családból származó azon nő, akinek az isteni gondviselés nem nyújt módot és alkalmat arra, hogy mint családanya tölthesse be a nőnek legtermészetesebb és legnemesebb hivatását, hanem akinek a társadalmi életben valamely munkakört kell a megélhetésért elfoglalnia, amint magára maradt, vagy ha még nem maradt is magára, de anyagi nélkülözéssel küzdő szülőinek terhére lenni tovább nem akar. Mert hiszen minden olyan foglalkozás és megélhetési mód, amely egy jobb családból való nőhöz méltó, az elemi oktatás által nyujtottnál magasabb szellemi képzettséget igényel. E tekintetben még a közelmúltban is a legszánandóbb sors jutott osztályrészül a magyar protestáns lelkészek és tanítók férjhez nem ment leánygyermekeinek, akik szülőiktől vagyont a legritkább esetben örökölhettek, azt pedig, hogy szülőik esetleg nevelőnők tartása utján nyújtsanak nekik valamelyes magasabb képzettséget, azok vagyoni helyzete és családi körülményei kizárták, így a biztos nyomornak és nélkülözésnek lettek szülőik halála után martalékai. Ma is ismerek egy elhalt ref. lelkész családjából származó 3 árvát, árváknak kell őket mondanom, bár már 74, 76, 78 évesek, akik a szülők elhalálozása óta eltelt időt, több mint félszázadot napszámos munkában és foglalkozásban töltötték s úgy keresték meg sovány kenyerüket. A róm. kath. egyház papjait a családjuk jövője iránti ilyen gondok és aggodalmak nem aggaszthatták, mégis ezen egyház nálunk sokkal előbb hozzáfogott a magasabb nőnevelés ügyét szolgáló különféle iskolák felállításához, szervezéséhez, nem azért, mintha azoknak fontosságát és jelentőségét nálunk előbb és jobban belátta volna, hanem azért, mivel a róm. kath. egyház főpapjai rendelkeztek azokkal az anyagi eszközökkel, amelyeket az ilyen intézetek felállítása igényel és nem vonakodtak meghozni a nagy