Református nőnevelő intézet, Pápa, 1911

„Hit és haza"

Hit és haza". A protestántizmus nemcsak mint eszmeáramlat termékenyítette meg az irodalmat, de a vele kapcsolatos események is évszázadokon át mindig bőséges anyagot szolgáltattak a költészetnek. A reformáció és ellenreformáció korából vett tárgyú költői müvekkel főkép a XVIII. század végétől kezdve találkozunk, amikor a költők már bizonyos távlatból tekintik az eseményeket s teljesen megértvén a kor hangulatát, az eseményeket, eszméket, egyéneket tárgyilagosan bírálják meg. Egy közös jellemző vonásuk van mindazoknak a költői műveknek — s főkép a drámáknak, — melyek tárgyukat a reformáció köréből merítik. Hőseik legtöbbször uralkodók, vezérek vagy ha polgárok is, a polgárság vezetői. Csak Goethe Egmontjára, Schiller Don Carlosára, Stuart Máriájára vagy hogy egy magyar és elég friss példát említsek, a Fényes Kurucz Feja Dávidjára utalok, melyek mindegyikében a protestántizmus korának kiválóságai jelennek meg előttünk a drámai cselekvény hősei gyanánt. A nép, amely a maga egyszerűbb, szűkebbre szabott világában ugyanazon forrongásnak volt részese, mint a vezetők — királyok, papok, urak, rablólovagok, polgármesterek —, a nép, amely a maga szerény ismeretlenségében ugyanolyan szenvedéseken, tragikus küzdelmeken ment át, mint a nagyok, a nép legtöbbször csak tömegként, Staffage gyanánt jelent meg e drámákban szemünk előtt. A nép fiai egyénenként nem lettek drámák hőseivé. Talán az első darab, mely szakít e téren a hagyománnyal és a vallásüldözéssel kapcsolatban a nép embereit helyezi a drámai érdeklődés homlokterébe, Schönherr Károlynak a múlt, 1911. évfolyamán nyomtatásban megjelent „Hit és haza" (Glaube und Heimat) cimü drámája. Ez a darab, mikor annak idején szinre került, nagy feltűnést keltett és éles polémiákat idézett elő. Több katholikus városban eltiltották szinre hozatalát, viszont a majdnem tisztára katholikus Wienben, hol a Deutsches Volkstheaterben játszották, az ötvenedik l*