Református nőnevelő intézet, Pápa, 1910

A tanítói munka

— fiben megváltozott, helyesebb lett a felfogás. A gyermekéletnek — különösen néhány évtized óta — lelkes, buzgó vizsgálói, megfigyelői vannak. Egész nagy irodalom keletkezett, mely a gyermek testilelki sajátságaival, kifejlődésének törvényeivel, feltételeivel foglalkozik, a végből, hogy ezeknek megállapításával, számbevételével a gyermek megértését, értékelését előmozdítsa s a nevelési és tanítási eljárásokra nézve hasznos útbaigazításokat adjon. — A nevelés középpontja ma tényleg a gyermek. Nem mint bizonyos tudásmennyiséget és erkölcsi elvek halmazát befogadni kényszerülő objektum, hanem mint fejlődő ember, akire nézve — akárcsak a fejlődő növényre — nem közömbös az, hogy milyen hatások indítják meg, melyek biztosítják, tartják fenn és irányítják fejlődését azokon az áthághatatlan korlátokon belül, amelyeket a természet állít fel gátakul. A fejlődés megindítója s egyik hathatós, állandó táplálója a család; ennek körében kezdődik meg a természetadta tulajdonságok kialakulása. Az iskola, a nevelő már sok tekintetben fejlett lelki világgal áll szemben; olyannal, melynek a továbbiak folyamán sem ő lesz egyedüli irányítója, fejlesztője. A gyermek a tanulás egész ideje alatt is inkább a családé; ez természetes és szükséges is, mert az iskola csak helyettesíti a családot abban a sokoldalú nevelési munkában, melyet ott ma már keresztülvinni lehetetlen. A családi élet legtöbbször elhatározó befolyású a gyermek lelkületére; a versenyt vele alig, szükség esetén is csak nehezen veheti fel az iskola. Sok esetben a két különböző hatás mintegy kettőssé teszi a gyermek természetét s a jövendő életkörülmények döntik el, melyik befolyás rögzíti a lélekbe azt az alapelvet, mely felnőtt korában cselekedeteinek vezérmotivuma lesz. Ám a tanítónak — ha ez a veszély fenyeget — fel kell vennie a küzdelmet a családdal a gyermek jövendője érdekében; ha nem is szüntetheti meg teljesen az otthon káros hatását, de ellensúlyozhatja téves irányú befolyását s társadalmi úton is sokat tehet a családok szellemének, az ott uralkodó életfelfogásnak megváltoztatására, irányítására. A gyermek lelkébe elhintett jó mag pedig ritkán megy kárba, ha látszólag szunnyad is, életre kelhet s a szépnek, jónak, igaznak forrásaivá lehet. Nem egyszer csak később, ifjú-, vagy már a felnőtt korban a megvilágosodott értelem fényénél jelentkezik az igazi nevelői hatás termékenyítően formáló ereje s válik az önfegyelmezés hatalmas eszközévé. — Annál felemelőbb, buzdítóbb, ha a család és iskola munkája lelki közösségbe lép s egymást segítve,