Református nőnevelő intézet, Pápa, 1910
A tanítói munka
A tanítói munka. Századunkat a „gyermek százada" elnevezéssel is szeretik illetni. Tagadhatatlan, hogy a társadalmak, nemzetek egyik elsőrangú kérdése a gyermek. A megújulást, az életet, a fejlődést, a jövőt képviseli s csak természetes, hogy nem lehet közömbös sem a társadalomra, sem a nemzetre nézve az, hogy ez a jövő miként alakul. Különösen a szorosabb értelemben vett nép gyermekei felé fordul fokozott mértékben a figyelem. Minden nemzet körében hatalmas lendületet vett — főként a lefolyt félszázad alatt — a népnevelés s újabban a gyermekvédelem ügye. Dicséretünkre legyen mondva, Magyarország ez utóbbi tekintetben a legjobb szervezetek egyikével a müveit nyugati államoknak is követendő példát mutathat. Népnevelésünk is a becsületes igyekezettel végzett munka buzgalmáról tesz tanúságot. Ám azért szinte mérhetetlen a teendők száma! Népiskoláink még a tanköteles épérzékű ifjúságnak sem biztosíthatják teljes számban és kellő mértékben az iskolázást; a csupán népiskolát végzettek részére pedig a továbbképzés intézményes, szervezett eszközei csaknem teljesen hiányzanak s még sem a nép, sem a polgári osztályok nem találhatják meg minden követelménynek megfelelően azt az életre való készültséget, mely a népek nagy versenyében a magyar munkának a sikert biztosítaná. Iskolafejlesztés, új iskolák szervezése kell, hogy elsőrendű és állandó gondja legyen államnak és minden más iskolafenntartónak egyaránt. A statisztika kimutatása szerint a szorosabb értelemben vett népnek igen nagy %-a nem tud irni, olvasni; pedig a nép fia hova-tovább nem csupán gazdasági tényező. Jogviszonyainak kiterjesztésére törekszik s az általános választói jog megszerzése útján a nemzet sorsának irányítására, szellemi életére elhatározó befolyást akar nyerni. Nagy szükség van tehát az átlagos műveltségi színvonal emelésére. Ez minél több és jobb új iskola szervezésével, felállításával és hivatása magasl*
