Református nőnevelő intézet, Pápa, 1902

A Kudrundal XXV. kalandja

— 18 De szólt: „Nem úgy, királyom, még máma ezt ne tedd! Ha meglátnák vitézid, veszítne hírneved; Engem, szegény mosónőt, nem illet még ilyesmi, Hogy egy gazdag királyfi akarjon hozzámnyúlni, átölelni." Megengedem szivessen, ha majd, Hartmut, e főt Korona ékesíti az udvarnép előtt; Ha úrnőnek neveznek, nem húzódom karodtul S nem hoz szégyent te rád sem, mert egymáshoz méltók leszünk [azontúl." Derék illemtudással az ifjú visszalép És szól Kudrunhoz ekként: „Ó lányka, drága, szép, Enyém ha lessz szerelmed, kivánj bármely jutalmat, Hartmut s vitézi népe mindenkor csak parancsszavadra hallgat." És szólt a hölgy: „Soh'sem volt ily jó-kedvem nekem, Istentől elhagyott én, hogy rendelkezhetem! Sok baj multán az első parancsom íme nem más: Mielőtt aludni térek, fürdő készüljön el számomra, pompás! A második parancsom pedig ez légyen im: Hozzák előmbe menten szerette hölgyeim ! Találják bárhol őket Gerlind kíséretében, Az asszonynép sorában s szobáikban többé egyik se légyen!" „Szivessen teljesítem", Hartmut úr válaszol S a sok szép lányt kihozzák Gerlind szobáibol, Hajuk kuszált, ruhájok, mint Ínséges szegényé; Udvarhoz így jövének; gonosz Gerlinde őket hogy kímélné?! Hatvanhárman valának s midőn mind megjelen, Hartmuthoz a nemes hölgy szól illedelmesen: „Hogy így bántak velük — mondd! — dics hárul-é belőle Reád, a dús királyra?" S amaz felelt: „Majd máskép lessz jövőre."