Református nőnevelő intézet, Pápa, 1900

14 — voltunk kénytelenek azt igénybe venni, a könnyebb betegek számára rendelkezé­sünkre állván a főépület két alkalmas szobája. Az épület most már teljesen ki van száradva, úgy hogy a legkisebb aggodalom nélkül adhatjuk át, ha szük­ség lenne rá, rendeltetésének. Részt vettek növendékeink mind­azon ünnepélyeken, amelyeken mint pol­gári iskolai növendékek megjelenhettek, így a polgári iskola 25-éves fennállásá­nak emlékünnepén, amelyen közreműkö­dött a III. és IV. osztály együttesen s azonkívül külön is szerepeltek Győry Juliska, Antal Margit, Kakas Irén int. növendékek. Megjelentek továbbá a theol. önképzőtársulat által rendezett reforma­tiói emlékünnepen, a Jókai-kör által ren­dezett Vörösmarty-ünnepen és a polgári iskola alkalmi, márczius 15-iki ünnepé­lyén. Azonkívül voltak néhány alkalom­mal színházban is s megjelentek több oj ismeretterjesztő előadáson. Volt tehát elég

Next

/
Oldalképek
Tartalom