Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1925

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen! Az 1925/26. évvel iskolánk 27. esztendeje záródott be. A legutóbbi, sok küzdelemmel, megrázkódtatással teli évek után az első, amelyben a tanárok és a tanulók ismét teljesen nyugodtan dolgoznak a béke éveihez hasonlítható munkájukban, amidőn az iskolafenntartó hitfelekezet az elpusztult értékek helyrehozatalára, újabb felszerelésére, pótlására fordíthat gondot, noha az általános gazdasági helyzet nehezen megfekszi a lelkeket és kétségtelenül nagy hatással van az iskolára is. De nemesednek a szivek, tisztul a lélek, az iskola fontossága emelkedik, köztudattá válik, hogy a Trianonban letiport nemzet uj életrekeltése, a jövő nemzeti célok elérése csak a lelkileg művelt, képzett, magyar intelligencia mellett, a tanult magyar kereskedő, iparos, földműves feladata lehet. A jövő nagy életharc már érezhető az elemi iskolából ki­kerülő gyermekek pályaválasztását elhatározó szülők gondjaiban, éa mivel gyakorlati pályákon több reménnyel várható a boldogulás, a gyermekeket a gyakorlati életre nevelő polgáriskolába adják azért is, mert hiszen a polgáriskola négy osztályának elvégzése nem zárja el az utat a tehetséges ifjú elől, hiszen tovább tanulhat — ha rátermettségét érzi — az ország bármely középiskolájának fel­sőbb osztályaiban. Ma már világos mindenki előtt, hogy az elemi iskola elvég­zése nem elégséges. Ha a felnövekvő magyar ifjúság meg akar felelni az élet kívánalmainak, a nemzeti és általános kultur köve­teléseknek, legalább 4 középosztályt el keil végeznie, melyre leg­alkalmasabb a munka erejét, hatalmát hirdető polgáriskola. Érnek felismerése az oka, hogy mindenféle újabb polgáriskolák keletkez­nek. Községek, hitfelekeze'.ek, társulatok, sőt magánosok polgár- ickolát szerveznek, mert az élet ezt kívánja, az általános művelődési vagy követeli és nemsokára szégyenkezni fog az az ifjú ember, aki legalább négy polgárit nem végzett és örök szemrehányás fogja illetni azt a szülőt, aki gyermekét idejében nem taníttatta. A pápai zsidó hitközség dicsőségére válik, hogy ezt a mű­veltségre törekvést annyi évvel ezelőtt elősegítette, az iskolájából

Next

/
Oldalképek
Tartalom