Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1901
12 Minden törekvésünk oda irányul, hogy ennek a csodás könyvnek bűvös ereje örök időkön át változatlan maradjon. A tóra a szeretet könyve, bármint zúgjanak is ellenségeink; hamisítatlan, tiszta szeretetne tanítja az olvasót. Ezt a szeretetet iparkodunk beleoltani az ifjúság szivébe úgy, hogy ki ne olthassák onnan szentségtörő kezek. Nem olyan elszigetelt szeretetet tanítunk, melynek hatása csak magára az egyénre terjed ki. hanem olyan szeretetet, mely összekapcsolja a sziveket és leküzdhetetlen gátot alkot, ha bűn mutatkozik a látóhatáron. Intézetünket más felekezetű növendékek is látogatják és azért szent kötelességünknek tartjuk egész tehetségünkkel előmozdítani az ő vallásos nevelésüket is. Az erre hivatott közegeket hi ven támogatjuk munkájukban. a mely munka becsületes s a mely munka áldásos. Nyugodt lélekkel mondhatjuk el és reméljük, hogy mindenkor teljes készséggel ismerik el ők is, hogy e tekintetben nem terhel minket mulasztás. Ezt az elvet követtük eddig, ezt az elvet követjük ezután is. mert szerintünk egyedül ez az elv egyeztethető össze az ősök intentioival. melyek most is az igázak intention II. Fontosság tekintetében a vallásos neveléssel egy sorba állít ha tó gyermekeinknek nemzeti szellemben való nevelése, itt is annyi az előítélet, hogy csaknem lehetetlen velük megküzdeni. Eltekintve attól, hogy a zsidó ma már nem nemzetiséget, hanem csak fele- kezetet alkot, kételkednek-e a felekezti gyülölség zászlóhordozói bármely nemzetiség hazafiasságában any-