Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1914
- Sä Isten, aki a szívek vizsgálója, a megmondhatója, hogy az az egyéni, megértő és szerető kezelés, amely a katholikus vallásban pl. a szent gyónás által a hivő rendelkezésére áll, s különösen ha a hivő katona és háború van, a megerősödés, a magábaszállás és a meg- vigasztalódás mily mélységes forrása. Tábori misék, hadi-litániák tartása, katonai vonatok megszentelése, esküvételek, gyóntatások a 10 hónapon belül sűrűn követték egymást és a papságot állandóan igénybe vették. Mit mondjunk az irgalmas nővérekről? Hiszen ők, a Szeretet lányai, az irgalmasság szolgálatait állandóan kereső gyenge nők szinte ebben az időben állanak hivatásuk legigazibb magaslatán. Mint egy szorgalmas méhraj szakadatlanul körülzsongták azokat a helyeket, hol gyengéd női kezek áldásos tevékenységére volt szükség. Nem is számítva azt, hogy pápai házuk több tagja vidéki városokba sietett katonai kórházakban fekvő sebesültek ápolására, az itthonmaradtak Pápán vették ki részüket mindabból, mit ilyenkor szépet és nemeset lehet cselekedni. A vasútállomáson, kórházakban növendékeikkel együtt folyton osztották az üdítő ételeket, italokat, az ajándékokat s a vigasztalás szavait. Iskoláikban, bár ezt püspöki rendelet is előírta, növendékeikkel a katonai hósapkák, térd- és érmelegítők százait meg százait készíttették s összegyűjtöttek pénzt is, meg élelmet is, hogy azt a katonáknak juttathassák. Hógy mindebből a sok munkából az oroszlánrész maguknak az irgalmas nővéreknek jutott, tán említeni is felesleges. A tantestület többi tagjai, a tanítónők az irgalmas nővérekkel karöltve, a tanítók pedig hasonló buzgalommal vették ki részöket az országszerte megindult mozgalomból. A gyűjtés terén elért sikert elismerte a katonai hatóság is és nem egy dicsérő okmány fogja hirdetni a későbbi utókornak, hogy a tantestület az 1914.— 1915,-i tanév alatt folyt világháborúban minő lélekemelő módon állotta meg helyét nemcsak az iskolában, hanem azon kívül is. Mikor hadikölcsön-jegyzésről volt szó, a névsorban ott láttuk az igazgató, Kriszt Jenő esperes nevét, az irgalmas nővérekét és egyes tanítókét is. Mikor a jelszó ki volt adva, hogy »Fémet a Hadseregnek«, a városban a katholikus iskolák gyűjtöttek legtöbbet. Mindenki boldog volt, hogy valamivel hozzájárulhatott a nagy nemzeti munkához és senki sem várt ezért elismerést, vagy köszönetét. Még sok mindent fel lehetne itt sorolni, hogy kinek mennyi dolgot, mennyi munkatöbbletet adott a háborús év, de tán épp azoknak a szerénységét sérteném vele, kik legtöbbet tettek e téren. 3
