Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1912
58 Ezeken kívül részt vettek iskoláink növendékei az úgynevezett hivatalos isteni tiszteleteken; szentmise előzvén meg minden ünnepélyünket, melyeket ily alkalmakkor tartottunk. Ünnepségek. A tanítótestület, hogy iskolánk növendékeiben az Isten, király és haza iránti szeretet magasztos erényeit — nemkülönben a tisztelet, kegyelet és hála érzelmeit minél inkább növelje és ápolja, — az előirt gyász- és nemzeti ünnepek alkalmával mindig iskolai ünnepélyeket rendezett, melyeknek műsorát azonban a hely szűke miatt nem közölhetjük, — de mégis megjegyezzük, hogy ez alkalmakkor mindig az ünnep jelentőségét felölelő és a tanulók értelmi tehetségéhez mért felolvasások vagy szabad előadások tartattak, alkalmi költemények lettek elszavalva s az énekkar hazafias dalokat adott elő. Egészség, testi nevelés. Iskoláink egészségi viszonyai a lefolyt tanévben teljesen kedvezők voltak, amennyiben semmiféle járvány vagy ragály oly mértékben nem lépett fel, hogy e miatt az osztályokat hatóságilag be kellett volna zárni és az oktatást akadályozni; mely körülmény az egészségtani szabályok pontos betartásának köszönhető. Dr. Csehszombathy László, városi főorvos iskolánk összes osztályait időről-időre köthártyalob (trachoma) megvizsgálása céljából meglátogatta, ily szembaj azonban nálunk elő nem fordult. Az ujraoltásra kötelezett tanulók névsora a városi hatósághoz beadatott, az ujraoltás dr. Veltner Sándor, városi orvos által eszközöltetett. A kegyetlen halál ez évben sem kímélte meg iskolánkat, hanem Biró Károly, iskolánk II. A) osztályú tanulóját, szülői, tanulótársai és a tanítótestület legnagyobb szomorúságára kiragadta az élők sorából. Nyugodjék békében. Tanítói tanácskozmányok. A tanítói tanácskozmányok úgy az alsóvárosi, mint a belvárosi iskolában havonként Mátz József, igazgató-tanító elnöklete alatt lettek megtartva. Minden egyes alkalommal szóba került a tanulók erkölcsi viselete, szorgalma, előmenetele, iskolalátogatása, a kitűzött tananyag mikénti feldolgozása, az előirt iskolai ünnepélyek műsorának megállapítása. Felolvastattak a felsőbb hatósági rendeletek stb. Látogatások. Elemi fiúiskolánkat meglátogatták: dr. Vértesy Gyula, kir. tanfelügyelő, Kriszt Jenő, esperes-plebános és egyház-