Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1908

44 ÉRTESÍTÉS a pápai irgalmas nővérek vezetése alatt álló elemi és polgári iskolával egybekötött internátusról a belépni ó.hajtók számára. Az internátus főfeladatának tekinti a rábízott leánykákban a szent vallásunk iránt való tisztelet és szeretetet, továbbá mindazon erényeket ápolni, melyek egy leánynak díszére válnak, de emellett nem mulasztja el értelmüket minden hasznos és szükséges ismerettel gazdagítani, hogy igy növendékeiket mint művelt leánykákat adhassa vissza szülőiknek. Hogv pedig jövő hivatásuknak annál inkább meg­felelhessenek, nagy gondot fordít a gyermekek testi nevelésére is. Intézetünk az egészség minden követelményének megfelel. Az épület szabadon áll, kerttel és udvarral körülvéve. Termei — úgy a tantermek, mint a bennlakó növendékek étkező-, háló- és dolgozó helyiségei — tágasak, világosak és jól szellőzők. A ház mögött levő udvar alkalmas játszótér a szünórákra, mig a kert lehetővé teszi, hogy kedvező időben a tan- és kézimunkaórát is a szabadlevegőn tölthessék a növendékek; de tesznek tanítónőik felügyelete alatt gyakran nagyobb sétákat is. Nagy gonddal őrködik az intézet elöl­járósága a bennlakó növendékek testi egészsége felett: ügyel a tisz­taságára (havonkint, vagy ha szükséges, többször is fürödhetnek), egyszerű de egészséges ételekhez szoktatja őket (reggeli: kávé, vagy a szülők kívánatéra tej zsemlyével; tízórai: zsemlye vagy kenyér^ ebéd: leves, hús főzelékkel és valami mellékétellel, hetenkint 3 —4-szer pecsenye, vasárnap dessert is; ozsona: kenyér gyümölcs­csel vagy más egyébbel; vacsora : leves, hús vagy valamely könnyű, de mindig friss étel). Az intézetben van 6 osztályú el, isk. nyilvánossági joggal el­látott polgári iskola és tanitónőképző, amelyről külön értesítést adott ki az intézet. Az előirt tantárgyak mellett megtanulhatnak a növen­dékek mindennemű női kézimunkát, a szülők kivánatára aquarell-, olaj-, égetett fafestést és bársonyégetést is. Zongorázni vagy czim- balmozni és francia nyelvet szintén "csak azok, akiknek szülői kívánják, német nyelvet azonban minden növendéknek kell tanulnia. A beiratások augusztus 31-étől szeptember 3-ig tartatnak, ez idő egyszersmind a bennlakó növendékek belépésének ideje. Ettől

Next

/
Oldalképek
Tartalom