Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1905

— 7 kipirult arccal a sz. Szűz zsámolyánál, fölajánlva ifjú szivük szeretet- rózsáit s egyszersmind ünnepélyes Ígéretet tettek, hogy a kongre­gáció kettős célját — önmaguk tökéletesítését és Nagyasszonyunk tiszteletének terjesztését — mindenkor előmozdítani törekszenek. Febr. 19-én a tanitónőképző-intézet szinielőadást rendezett, szilire került Bogyay B. Gy. Két menyasszony cimü 3 felvonásos színmüve, melyben polg. iskolánk növendékei közül is többen sze­repeltek s amely általában tetszést aratott. Febr. 21-én pedig a polg. isk. szerzett a közönségnek vig perceket, tombolával egybekapcsolt szinielőadást rendezve, a Mária- kongregáció uj zászlójának javára s városunk lelkes közönsége oly nagylelkűen pártfogolta a műkedvelőket és zászlónk ügyét, hogy már jún. 4-én teljesedhetett hő vágyunk. Márc. 15-én kedves hazafias ünnepséget rendeztünk a tanitó-1 jelöltek segítségével; felolvasás, ének, melodráma, szavalat, minden közreműködött, hogy a jelenlevők keble megteljék a hazaszeretet élénk érzetével. Jún. 4-én zászlószentelést ünnepelt M.-kongregációnk. Imma­culata lobogónk valóban meglepően szép. A zászlóanya tisztét Pap Amély őnagysága vállalta el, ki nemes áldozatkészséggel járult zászlónk költségéhez s a hófehér zászlóra világoskék selyemszalagot helyezett e {elírással : «Magyarország Védőasszonya, könyörögj ha­zánkért!» A szent misét és a zászlószentelés szertartását kongre­gációnk igazgatója, Kriszt Jenő esperes-plebános végezte s meleg szavakban fejtegette Nagyasszonyunk liliomfehér lobogójának ma­gasztos jelentését, a loretlói letenyéből vett dicséretekkel magasztalta a szent Szűz erényeit és határtalan anyai jóságát, végül mege '.fé­kezett a zászlóanya kegyes jóindulatáról és nagylelkűségéről. Mint­hogy a nemes úrhölgyet gyengélkedése akadályozta a megjelenésben, a helyettesítést Kiss Lászlóné őnagysága volt szives elfogadni. A szertartások végeztével mindkét kongregáció az intézet ovodatermébe vonult, ahol a boldogságos Szűz szobra szebbnél szebb virágokkal díszítve, számos gyertya fényözönében ragyogott. A zászlóanya he­lyettesét a munkásnők kongregációjának fehérruhás csoportja vette körül, a tanulók kongregációja pedig az emelvényen a szűz Anya szobra mellett volt elhelyezve. Csakhamar megcsendült a kongregáció énekkara; lelkesülten, a gyermekszív igaz melegével adták elő a rövid, de igen kedves ünnepséget, melynek műsora a következő: a) Fönn oh égi Szűz: éneklik a kongreganisták. b) Mindszenti Gedeon: A szentek unokáihoz; szavalja Mező Erzsébet polg. IV. o. t. c) Bodrogi: Oh Mária, tekints országodra; éneklik a kong­reganisták. d) Rosty K. Kongregációnk zászlódala; szavalja Knüppeln Zsófia tanitónőjelölt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom