Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1903

ej Adatok az iskolai évről. Beiratások, a tanév kezdete. Az iskolába való beiratások, a tanév kezdete, még a tanévet megelőző szünidőben kellő­képen köztudomásra hozatot. A beiratások augusztus hó 20., 31. és szeptember 1., 2. és 3. napjain eszközöltettek. A tanév ünnepélyes „Veni Sancteu-val szeptember 4-én nyittatott meg, mely után a rendes előadások megkezdődtek. Vallásos nevelés. A valláserkölcsi nevelés lévén iskolánk legfontosabb feladata, a tanitó-testület a tanitás menetében min­den alkalmat felhasznált, hogy a tanulókban a vallásosságot és erkölcsiséget ápolja és fejleszsze. A tanuló-iljuság a tanítást mindig ájtatos imával kezdte és végezte. Iskoláink növendékei a hidegebb téli hónapok kivételével, de vasárnap és ünnepnapokon még ez időszakban is, tanítóik vezetése és felügyelete mellett naponként a szent misén jelen voltak, hol ájtatos énekekkel és imákkal dicsérték az urat. Ugyan­csak a fenti módon vettek részt növendékeink minden egyházi körmenetben. Tanítóikkal együtt kétszer (karácsonykor és hus- vétkor) járultak a szent gyónás és áldozáshoz. Az első áldozok ünnepe, a szokásos módon, május 1-én lett megtartva. Szent áldozás után az első áldozok szép emlékképet és reggelit kaptak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom