Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1901
15 Jézusnak erre vonatkozó nyilatkozatain kiviil amaz eljárásából is világosan kitűnik, hogy az egyházat hivatása teljesítéséért egyedül Istennek tette felelőssé, s az egyház tagjait, mint ilyeneket, nem az uralkodó alattvalóinak, hanem saját nyájának nevezte. Mivel azonban az ember két alkotó része: a test és lélek egymással szoros összefüggésben van, és egyik a másikra kölcsönhatást gyakorol, s egyik a másiktól elválasztva a földi élet tartama alatt nem képzelhető: nagyon természetes, hogy e viszonyt az emberiség felett uralkodó mindkét hatalomnak figyelembe kell vennie, és tevékenységét akkép irányoznia, hogy közöttük, t. i. az egyházi és világi hatalom működése között, összhang legyen. Amiből természetszerűleg következik, hogy a kettő nem állhat egymás mellett egymástól elszigetelten, még kevésbbé ellenségként egymással szemben. Mindegyiknek czélja az emberiség jólétét és boldogságát előmozdítani, s e czélra Istentől önálló, saját ügyeiben a másiktól független, szervezetet nyert. Ezért hamis azon elv, hogy az egyház az államban van, vagy pedig az államgépezetnek egyik rugóját képezi. Ahol pedig a kettőnek jog- és hatásköre érintkezik, ott az Ur Jézusnak a katholikus anyaszentegyházban mai napig sértetlenül megőrzött törvényei értelmében köteles mindkét hatalom az Isten előtti felelősség tudatában és terhe alatt eljárni. E két egymás mellé rendelt (nem alárendelt) hatalom között tehát egyetértésnek, szívélyes jó viszonynak kell uralkodnia; ezt követeli a mindkét hatalomnak legfőbb birtokosa és egyedüli forrása: Isten, ezt követeli mindkét hatalom felállításának czélja, mely egyébként meg nem valósítható. A hatalom és jog forrásáról mondottakból még egy következmény folyik, s ez: a népfenség elvének tarthatatlansága. Ez a téves felfogás a franczia encyclopedisták által terjesztett elvek következményeké)) — ha nem is ment át a köztudatba, — de a nép szélesebb rétegeiben kedvező fogadtatásra talált. Nem ozó- lunk e kérdéssel hosszasan foglalkozni, csak annyit jegyzőnk meg, hogy ez az elv a hatalom forrásának és gyakorlási módjának téves felcseréléséből, illetőleg e kettő közötti megkülönböztetés hiányából ered. Ezeknek, a jelen értekezés szűk kereteihez mérten lehetőleg rövidre szabott előre bocsátása után térjünk át a pápa hatalom- és jogkörének meghatározására a világi hatalom jogaira való tekintet folytonos szem előtt tartása mellett.
