Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1900

42 S most említjük meg azt, a mit tulajdonképen első helyen kellett volna felhoznunk, hogy t. i. a pápai katholikus hitközség, iskolánk áldozatkész fentartója, nemkülönben az annak élén álló elnökség, intézetünk buzgó igazgatója részéről iskolánk szakadatlanul részesül adományokban. A tanév elején, a be­iratások alkalmával alkalmunk nyílik a szegénysorsu növen­dékeket rögtön tankönyvekkel ellátni. Mily nagy öröm ez a gyermekekre és mily nehéz gondtól mentjük fel ezáltal a szülőt, s ha meggondoljuk, hogy a katholikus hitközség, mely a múlt tanévben ezrekre és ezrekre menő költség erejéig építtetett intézeteink bővítése czéljából és évente rengeteg összeget költ népoktatási tanintézeteinek fentartására, nem mulasztja el egy évben sem, hogy a szegény gyermekeket el ne lássa könyvekkel, úgy ezen tény felsorolásával fel vagyunk mentve ezen áldozat- készség méltatása alól; mert ily tett önmagát dicséri. Ez évben 542 tankönyv osztatott ki, a melyből 132 könyv Kriszt Jenő igazgató ajándéka. S ha még felemlítjük, hogy Eisler Mária I. oszt. növendék, a ki évközben intézetünkből kilépett, rajzeszközeit engedte át, hogy azt szegény tanulótársai használják, felemlítettünk mindent, a mit e rovatba kellett foglalnunk s csak kedves kötelességet vélünk teljesíteni, ha a feletti örömünknek adunk kifejezést, miként mindig akadnak jólelkü adakozók, a kik intézetünk fejlődését, gyarapodását szivükön hordják s nemes ajándékaikkal hozzájárulnak, hogy szegénysorsu, jómagaviseletü tanulókat segélyezhetünk, szorgalmas növendékeket pedig jutalmazhatunk. Iskolaügyünk nemesen érző, fenkölt barátjai fogadják szives áldozatkészségükért legmélyebb köszönetünket. Látogatásod. Az iskolaszék tagjai s az igazgatóság hivatalos látogatásain kívül, e tanév folyamán Veszprémvármegye főispánja, Fenyvessy Ferencz dr. ur ő méltósága is tett látogatást intéze­tünkben. Október hó 19-én délelőtt volt szerencsénk ő méltóságát körünkben tisztelhetni. Magas vendégünket, ki Papp Sándor kir. tanfelügyelő ur kíséretében jött az intézetbe, a bejáratnál Kriszt Jenő igazgató, Sült József iskolaszéki világi elnök, Gábriel Erzsébet intézeti főnöknő, a tantestület valamennyi tagja, nemkülönben — sor­falat képezve — a növendékek fogadták. Kriszt Jenő igazgató nagyon szép beszéddel üdvözölte a népszerű főispánt s köszönetét fejezte ki az intézet nevében, hogy országos gondjai mellett időt szakított magának szerény tanintézetünk megtekintésére is. 0 méltósága leereszkedő nyájassággal felelt az igazgató üdvözlő szavaira, kiemelvén azt, hogy ezen látogatással egy régi óhaját látja teljesülni s hangoztatván, miként hivatalbeli kötelességének tartja mindig, hogy a vármegyéje területén levő tanintézetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom