Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1939

ság részéről mint hivatalos kiküldött dr. Sinkovits Dániel főigazgatósági szakelőadó jelent meg. Látogatást telt iskolánkban a rom. kát. vallásoktatás ellenőr­zése céljából Németh József apát-plébános, a fenntartó Egyházköz­ség egyházi-elnöke. Ö elnökölt a róm. kát. tanulók hittanvizsgá­latain is. 11.) Az iskola jótékonysága. Tanítványainkat igyekeztünk szo­ciális gondolkozásra nevelni. Bár tanitványaink többnyire sze­génysorsú ,szülők gyermekei, akik a mindennapi megélhetésért és a taníttatással járó költségek előteremtéséért kémény küzdel­met folytatnak, az áldozatkészségnek, egymás megsegítésének mégis sokszor adták tanújelét. A finnek megsegítésére a III. osztályos ta­nulók 15 P-t adtak össze zsebpénzükből. De az iskola nemcsak a növendékektől kívánta meg! az egy­más gondjainak átérzését, hanem jótékony ifjúsági egyesületein, felhasználható , ifjú sági-alapjain keresztül maga is kivette részét a tanulók megsegítéséből. Utalnunk kell itt elsősorban a segély­könyvtár áldásos munkájára, amely az idei tanévben is közel 1500 tankönyvet kölcsönzött ki a ráutalt .tanulóknak. A kirándulási-alapot majdnem teljes egészében átadtuk az ifjúságnak kirándulási-segély címén. így lehetővé tettük, hogy sze­génysorsú, jó magaviseletű tanulóink is résztvehettek nagyobb ta­nulmányi utakon. Kirándulási-segélyben részesítettük az alább megnevezett .tanulókat: |Az(Ia. osztályból: Döbrönte Ferenc 3 P, Horváth László 2 P, Karvas .Ferenc 2.50 P, Kecskés Gyula 2 P, Kőpataki István 2 P, Móricz Sándor 2 P, Nagy Imre 2 P, Németh 'Béla 1 P, Pap Lajos 3 P, Rónaszéki Károly 1 P, Taáp László 2.50 (P, Varga Gyula 2 P. Az Ib. osztályból: Csapó László 3 P, Halász Dezső 3 P, Ko­vács István 3 P, Molnár József 3 P, Szekeres Sándor 3 P, Szili Kálmán 3 P és Pálovits Ferenc 2 P. A II. osztályból: Csizmadia Gyula 3 P, Hoffmann István 3 P, Keskeny István 5 P, Knoll János 3 P, Kis Sándor 2 P, Németh József 4 P, Vass Ödön 5 P. A III. osztályból: Bircher Oszkár 4 P, Csizmazia György 3 P, Egyed Vilmos 2 P, Horváth János 2 P, Jáger Tibor 2 P, Kelemen Sándor 2 P, Kenyeres Ferenc 4 P, Kurali Gusztáv/ 2 P, Ludvig József 2 P, Máté István 2 P, Őri Ferenc 2 P, Sebestyén Gyula 2 P. Serák István 2 P, Varga József 2 P, Wagenhoffer Károly 2 P ás Villmann József 2 P. A IV. osztályból: Böröczky Gyula 2.50 P, Farkas Emil 2.50 P, Hrabovszky Dezső 2.50 P, Huszár János 2.50 P, Kecskés Zoltán 20 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom