Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1933

6 Maga a történelem is szinte mogorva szigorúsággal állapítja meg, hogy vallás nélkül nincs erkölcs. Minden vallástalan ember egyúttal erkölcsileg laza, — vallás nélkül nincs erkölcsös nép 1 A görög kultúra pusztulása, Rómának világraszóló halála, — eltemetett életüknek temetői csendje megváltó kiáltással figyelmezteti a történelem országútjain járó népeket. Míg a római és görög nép tudott hinni isteneiben, szigorú volt a római erkölcs, szeretetre- méltóan tiszta volt a görög lélek élete. A vallástalanság kiperzselte Görög­ország és Róma földjéről az erkölcs illatos virágát és erkölcsével együtt letűnt Róma és Athén a vezető népek színpadáról. Az erkölcstelen népnek nincsen jussa az élethez : csak a halált szánta neki az Isten és a történelem. A természet nagy igazságszolgáltatása az, amit Plautus ír: „Ego ilium periisse duco, cui periit pudor.“ Elveszett az, akiből kipusztult a tiszta élet vágya, akarása! De nem akarom a történelem szellemét idézni túlságos erővel. Vegyük magának a dolognak velejét. Áldozat, becsület, szeretet, önmaga-emésztő munka nélkül se állami, se családi élet nem lehet: az anya és az apa szíve ott piheg mindörökre az áldozat oltárán. És az erkölcs, mely nem a vallásban gyökerezik? Ha az egyén vagy társadalmi érdek vagy egyéni szempont (pl. egészség) miatt ragaszkodik az erkölcsi törvényekhez, lényegében egocentrikussá nevelem. Világosabban fejezem ki magamat... Ha ezt mondom: „Légy erkölcsös, mert erkölcs nélkül az egészséges társadalomban nem lesz helyed, vagy életed — anyagi összeomlás stb. miatt — szétzúzódik,“ — akkor arra tanítom az egyént, hogy önző legyen, — hogy életében a középpont az „én“ legyen: az „én“ miatt tegye meg a legszentebb tetteket is. Ezzel szemben ott áll a vallásadta indítóok, mely Istentől indul ki és Isten felé tér vissza. A vallásos ember élete theocentrikus: középpont az Isten . . . Ezért érzés- és gondolatvilága nem az önző „én“ körül forog, hanem az igazi Valóság, az Isten körül. Az ilyen lélek igazán szüzanyaföld az erkölcsi élet számára! Tekintetem hirtelen egy rokkant, derékbatört óriásnak korán elfonnyadt testére esik. Szánom a magyar fiatalság egyik halállovagját, Ady Endrét. Hall­gassátok a rémes vallomást: „Óh, én, világ eleven halottja, Csúfja, gyávája, elveszettje, Mindenkinek bús odaadottja!“ „. . . Van csömöröm, van irtózásom S egy beteg, fonnyadt derekam ...“ Ez a vallásnélküli erkölcs pokoli tragédiája! A beszennyezett, kimond­hatatlanul kifosztott, mélyre süllyedt lélek visszazokogja elvesztett erejét, tönk­retett álmait: „Szépség, tisztaság, igazság, Lekacagott szavak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom