Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1930
4 az ő galamb-szemei csak azt sugározzák: „Én nem vonom el Imrét az Istentől, hiszen én is azon az úton járok, mint ő; kettőnk szerelme az Istené; mi Krisztus eljegyzettei vagyunk és maradunk mindörökké." Értsétek meg jól — amit én itt látok, azt hirdetem! — Ilona meglátta Imrében a hőst, a vértezett hőst, a fegyverzett, páncélos vitézt, az alázatos liliom meghajolt a fiatal tölgy előtt és engedte, hogy nőjjön a magasba, hogy nőjjön bele az égbe. Egyik napon, a megismerés napján, Imre herceg megint nem áll egymagában : István úr felismerte fiának titkát. Ropogtak hatalmas csontjai, nagy lelke majdnem összeroppant, hogy nem sarjad tovább nemzetségének fája, de az örökkévalóság rásugárzott szemére és István király megértette fiában a szentet, a hőst s ennek emberfeletti súlyát el tudta viselni, bár királyi szíve vérzett alatta. Micsoda apa, milyen fiú 1 Nagyságuk előtt parádét tartanak a századok, a nemzetek ! Imre hős volt: a harcnak hőse, a küzdelemnek győzelmes, babérkoszorús hőse. Az a szép magyar fiú, Gellért pap okos tanítványa, a bozontos harcosoknak, mély szikraszemű magyarok úri reménye megértette, tudta, ereiben tapasztalta, hogy a tiszták koronája súlyosabb, mint a vert arany királyi korona, hogy a fehér liliom nehezebb a kéznek, mint a buzogány 1 Súlyosabb, nehezebb 1 Keresztre feszítette önmagában az állatembert, elhalt benne az, ami csak ösztön, ez az új agónia, ez az elhalás új élethajnal-kihasadás. Ebből a halálból kialakul a szent, a hős, az emberkirály, mint a szétmállott búzaszemből kisarjad a magyar rónákon lengő kalásztenger. így áll előttünk a lélek szépsége, a test szépsége: 22 éves Imrénkben a kivalósult életnek virágos tavasza. Ó Szent Imre, te főnséges, zengő fiatalság könyörögj érettünk 1 Te, ki páratlanul, egyetlenül állsz a magyarok ezeréves ormán, könyörögj érettünk! Te, ki páratlanul, egyetlenül állsz a nemzetek történelmében, jó, nagyon jó, hogy nekünk adott az Isten, könyörögj érettünk! Kedves kát. magyar fiúk! Ha most István király úr végig jártatná az ország felett, a falvak, a városok felett, végighordozná a nagyon elborult magyar égen ország-istápja szemét, látnátok benne gondot, gondot, csupa gondot, zsenge vetése fölött virrasztó szeptember gondja tengerét. A magyar fa villámsújtotta sorsát milliónyi magyar szemek, kenyértelen gyermekek, munka-szegény apák, szomorú, panaszkodó anyák oly igen keserűen siratják. Ti, édes fiaim, olyan korban éltek, amely csak a hősöket követi. Boldogok vagytok, legyetek nagyon örvendezők, hogy nemcsak a szívetek, hanem a kor, melyben éltek, a feladatok, melyek rátok várakoznak, követelik tőletek, hogy legyetek hősök. A magyar fiatalság mintha ezt megérezte volna ! Hős akar lenni 1 Hősiességet akar ország-világ előtt mutatni! De lázas munkájának tere a levegő — ott, mint pilóta szerepel — a sportban mint atléta, mint futballista, mint izomember stb. akar kitűnni. Ez is a hősiesség egyik fele, de csak a fele. A mostani fiatalság megérezte, hogy az, hogy valaki szép lélek, az nagy dicséret,
