Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1927
7 izgalomban nyüzsgő gyermeksereget ugyancsak nem lehetett elalvásra bírni még jósokáig, mert 10 óra körül még folyton sugdostak, lomoztak, ellenben reggel már 7a4 órakor talpon voltak. Erre az utóbbira különben szükség is volt, mert a 25-i útitervünk olyan nagy terjedelmű volt, hogy ha azt megerőltetés nélkül le akartuk bonyolítani, legkésőbb reggel 3/i6 órakor indulnunk kellett, ami meg is történt. Utunk az ősrégi Óház-felé, a pompás Királyvölgyön vezetett fel, ahol bámulva szemléltük meg a körülbelül 600 éves óriási szelídgesztenyefát. A fa törzsének kerülete lent 8-5 méter, átmérője 2 5 méter. S a legcsodálatraméltóbb talán az, hogy törzse és ágai majdnem mind épek, pedig ez a fa látta 1532-ben, midőn a Nagy Szulejmán hömpölygő hadai körülözönlötték a halálraszánt Kőszeg várát, sőt akkor már 200 éves volt. A maroknyi seregtől dicsőséggel védett vár már rég romokban hever, a hős Jurisich Miklós hamvai évszázadok óta pihennek a róla elnevezett téren álló Szent Jakab egyház sírboltjában (mai bencés templom), s íme, az egyszerű gesztenyefa még ma is él, még ma is áll, évről-évre meghozza a maga virágait, termését, s ha az alkonyi szellő átsuhan üdezöld lombjai között, jókedvű nagyapóként mesél, egyre mesél a késői törpe unokáknak nagy idők nagy embereiről, kik, mint ő, halhatatlanokká váltak, talán éppen azért, mert annyira nem félték soha a halált. A Király-völgyből szelíd emelkedéssel bontakozik ki az út a 609 méter magas „Óház“-felé, s miközben valóságos gyümölcsös rengetegen haladunk keresztül, felérve a tetőre, a legremekebb kilátásban volt részünk. Mélyen a lábunk előtt terült el Kőszeg városa, délfelől idelátszott Szombathely, míg kelet felől kedves ismerősként látjuk felénkmosolyogni a kerek Somlót és a lapostetejű Ság-hegyet, északnyugatnak pedig megcsillannak a napfényben a vén Schneeberg ezüstőszen ragyogó havasai. Igazán felejthetetlenül szép látvány volt. De most aztán hajrá! Ügy is sok időt eltarisznyáztunk. 15 perc ide a „Hétforrás“ s minthogy az út is lefelé vezet, gyermekeink jókedvű kecske- gidaként száguldanak le az oldalon, mert hát az is fontos, hogy ki ér le elsőnek. Alig győzzük elterelni őket a források jéghideg vízétől, hogy azon felhevült állapotban neki ne essenek az ivásnak. Van azonban egy bűvös ellenszerünk, ami még a hidegvíznél is jobban csábít, t. i. a tele hátizsák, megrakva hazai kincsekkel, s amint elhangzik a „tarisznyát elő, rövid falatozás“, azon módon megnyugodnak az „atyafiak“ és boldogan dúskálnak a sok jöféle körömfaladékban. Mintegy 15 perces pihenő után, vízzel megtöltött kulacsokkal felszerelve, tovább indulunk a Vöröskereszt, s onnan megállás nélkül a Stájerházak felé, ahol Kőszeg város két erdőőrének csinos vadászháza áll. A gyermekek boldog tervezgetésbe merülnek holmi kilátásba helyezett s megivandó tejek irányában, azonban sajnos, még nincsen szezón, kijelentéssel elintéztek bennünket és nem kaptunk semmit. Nem is álltunk meg hosszabban e helyütt, hanem mert úgy is közel a Hörmann-forrás (707 méter), amelyiknek olyan finom — a vadőrök egyikének szava szerint — a vize, akár csak a
