Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1939

„Isten dicsőségére, Nemzetem javára, Családom boldogságára.“*

Az 1939/40. iskolai évet komoly elhatározással, sok jó föltevéssel és nagy szorgalommal kezdtük meg. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy egy egész évig kitartsunk elhatározásunk mellett. Lelkesítőre, éber őrre is volt szükségünk, lankadtságunkban egy locsoló is kellett mint a virágoknak, melyeket a nap melege hervaszt, szárít egész napon át. Mint virágait a kertész öntözéssel, úgy ébresztgettek minket tanáraink a jeligével: Isten dicsőségére, nemzetem javára, családom boldogságára! Munka közben ha el-el fáradtunk, vagy ha az emberi gyarlóság számtalan hibája gátat emelt közénk és kötelességeink közé, füzeteink első lapján jelmondatunk buzdított, figyelmeztetett bennünket. Nem kemény paranccsal, nem dacos erőszakkal, csak némán, csendben, gondos megfontolással intett. Mégis nagy jelentősége volt ez az intés, mert varázserejétől újra és újra erőre kaptunk és nemes magyar lélekkel igyeeztünk dolgozni a nagy idők elmúlt nehéz'esztendejében. Hűen, magyar leányokhoz méltóan akartuk szolgálni Istent, nemzetünket és családunkat.

Isten dicsőségére! Isten végtelenül szerette az embert, nem hagyta el a bűnbeesés után sem. Egyszülött Fiát áldozta fel érettünk, aki kereszíhalálával megváltott bennünket és megnyitotta számunkra az örök boldogság kapuit. Rövid földi szenvedés után munkánk gyümölcse az örök boldogság, ha nem egyéni hiúságból, hanem Isten dicsőségére dolgozunk. Mu k 'nkhoz segítséget és arra áldást csakis akkor várhatunk, ha erőnkkel, minden képességünkkel,és gyarló szeretetünkkel a mindenek Urának, az Istennek, a mi jóságos mennyei Atyánknak szolgálunk.

Ha gondolatban végig megyek az emberiség történetén, az emberek évezredes küzdelmeit vizsgálva ott látom az elmúlt századok nagy, kiváló alakjait, céljukat elérve győztesen, vagy meg^ rokkanva, összetiporva. Mint harcolt a nagy Napóleon országa hatalmáért, de a szerencse iránytvesztővé, a fény vakká tette. Hit és lélek nélkül rohant a veszedelembe. A kábulatból a száműzetés keserű kenyere rázta fel, ott ébredt fel benne az öntudat, a vágyódás az Isten után. A dicsőség elbizakodottá tette s elbizakodottságában Isten porig alázta őt.

* A jelige értelmezésére hirdetett pályázat díjnyertes dolgozata.

5