Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1939
A nemzeti ünnepeket is szentmise hallgatással szentelték meg, hogy soha szem elől ne tévesszék: jó hazafi csak1 az lehet, aki Isten törvényeit tiszteletben tartja, tehát vallásos életű. Ebben az iskolai évben a tanulók a plébánia templomban hallgattak szentmisét. Közös szentgyónást és szenláldozásl négy alkalommal végeztek. Az »örökös szentáldozás« gondolatát fenntartották maguk közt olyanformán, hogy hetenkint más-más osztály végezte el szentgyónását és szentáldozását. A templomi exhortációk igyekeztek figyelmeztetően oda hatni, hogy a növendékek gyakori szentgyónásaikat és szentáldozásaikat törekedjenek hathatós segédeszközül beállítani hibáik kiirtására és az ideális leánylélek erényeinek elsajátítására. A lelki megújulás előmozdítására a leányok husvét előtt három napos lelkigyakorlatot tartottak. E kegyelemteljes napok alatt a lelkigyakorlatos szentbeszédeket P. Szólás Ambrus ferences tanárjelölt tartotta, aki ezeket a napokat lelki ünnepnapokká avatta. A Mária kongregáció az isteni és felebaráti szeretettől meleg és tettekben megmutatkozó élő vallásos érzést ápolta a leányok lelkében. A kongregációnak minden katolikus növendék tagja. Az ünnepélyes tagfelvétel és avatás május 19-én volt, amikor 40 új tanuló nyert felvételt. Nagyjelentőségű volt a kongregációnak pünkösd ünnepe, amikor dr. Czapik Gyula megyés főpásztor a bérmálás kegyelmeiben részesített 30 tagot. A kongregációs gyűlések kéthetenkint, illetve havonkint voltak. A gyűléseken önálló előadások, felolvasások, szavaló kórusok, énekek és szebbnél szebb szavalatok hangzottak el. Ezek mindegyike lélekre ható kedves élmény marad a kongreganista leányok számára, mert a szereplők minden alkalommal kitüntetésnek vették, ha a lelkesedés szent tii- zével játszhattak társaik fogékony szivhurjain és kitartó, áldozatos apostolkodásra serkenthették őket. A kongregációs életnek nagy gondja volt arra is, hogy minden katolikus leányt el tudjon látni jó könyvekkel. Mivel a leánylélek olvasásszomja igen nagy fokú, a kongregáció külön könyvtárat tart fenn. Nemcsak kimondottan vallásos könyvek vannak a könyvtárban, hanem u. n. fehér ifjúsági regények is, amelyekkel a szerzők vezetni akarják a leánvlet- keket a tiszta örömök, liliomos leányálmok útján. A könyvtár az iskolai év folyamán 45 drb. új, értékes könyvvel gyarapodott. A jószivű adakozóknak a kongregáció ezúton is mély hálával mond köszönetét. 5. Soli Deo Gloria kiskoUcgiuiii. A református vallási! tanulók minden vasár- és ünnepnapon Bertalan (Ibolya ref. hitoktató vezetésével mentek templomba. Részt vettek yaz úrvacsora osztást megelőző bűnbánati istentiszteleteken és vallásos összejöveteleken. 25