Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1935
29 című egyfelvonásosa pedig a hallgatóság elé tárta a magyar gyermeknek Magyarország feltámadásába vetett erős hitét és reménységét. Nagy érdeklődéssel hallgatta a közönség Mikulás-bácsinak és angyalkáinak mókáit s a gyermekekhez intézett intelmeit is. Az érdeklődés tetőpontra jutott a 75 db kézimunkatárgy kisorsolásakor. A tombola 64 P 30 f. jövedelemhez juttatta csoportunkat. Ezt az összeget 80 P 30 f-re kiegészítve ez évben iskolánk színpadának kiegészítésére fordította csoportunk. A félévi értesítő kiosztása után újból munkához látott csoportunk. Folytatták a tagok a kézimunka kiállításon eladásra kerülő terítőcskék és zsebkendők készítését, közben kedves kis levéllel keresték fel amerikai kis vöröskeresztes társaikat, akiknek a levél kiséretében városunk iskoláit feltüntető kis albumot is küldtek. Május 3-án rendezte meg csoportunk a hagyományos „Anyák napját“. A Himnusz imádságos akkordjai után magyar ruhás leánykák örökszép költeményekkel és karénekekkel hódoltak az édesanyáknak. Filipi Józsa tanárelnök ünnepi beszédében az anyák napjának célját és jelentőségét ismertette. Kiemelte a történelem nagyasszonyainak, főképpen a magyar édesanyáknak gyermekeik és nemzetük lelkületére gyakorolt nagy hatását. A növendékekhez intézelt szavaiban pedig felhívta figyelmüket édesanyjuk önzetlenségére és áldozatosságára. Kérte a leánykákat, becsüljék meg és szeressék édesanyjukat akkor is, ha nagyon szegény és érezzék át anyai szíve szeretetének mérhetetlen nagyságát, még ha nem is adhatna nekik mást, csupán csak fekete kenyeret. Szekeres Margit; „Anyánk“ című színdarabja szinte kiegészítette tanárelnök intéseit. A szereplő kis angyalkák kedvesen közvetítették az alapgondolatot : a legnagyobb, a legáldozatoasbb, a mindent eltűrő és mindent megbocsátó szeretetet az édesanyák szívében s lelkében találhatjuk meg igazán. Az ünnepség további során Gasparics Ilona IV. o. t. hálás szeretettől áthatott szavakkal köszönte meg az édesanyáknak áldozatos jóságukat. A gyermekeknek ezt követő ünnepélyes fogadalma, hogy mindenkor engedelmes, jó gyermekei, segítői, vigsaztalói lesznek édesanyjuknak, — a végigélt szív- hezszóló benyomások hatása alatt, — könnyeket csalt a közönség szemébe. A szózat felemelő hangjai után boldogan ölelték szívükre az édesanyák virágcsokorral kedveskedő leánykáikat. Az egészségügy alapelemeinek minél szélesebb körben való terjesztése céljából hathetes egészségügyi versenyt tartottak a csoport tagjai. Városunk higiénikusan felszerelt Egészségvédő házában pedig 10 f. ellenében tanári felügyelet mellett meleg zuhany-fürdőt használhattak a tanulók. Hálás szívvel mondunk köszönetét e helyütt is a Magyar Vörös-Kereszt Egylet Pápa Városi Választmányának, amely 20 P adományával ez évben is segítségére sietett csoportunknak. Ezen összeget és a Sportkör részéről az Ifjúsági Vörös-Kereszt Csoportot megillető 10 százalékot intézetünk egy árva