Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1914

6 tagja volt. Sajnáljuk Öt nemcsak, mint tiszteletre méltó, kedves, előzékeny kartársunkat, hanem mint az iskola munkását is, aki nemcsak jelentékeny szakképzettségét hozta az iskolához, hanem széles körben ismert művészi tehetségét is, mely tehetsége különösen az alapvető mun­kában segítette öt oly mértékben, hogy a keze alól kikerült növendékek nemcsak sikerrel folytathatták felsőbb intéze­tekben rajztanulmányaikat, hanem azok, akik e téren különös tehetséggel voltak megáldva, helyes irányt, meg­felelő kiképzést nyerve, művészies eredményt tudtak fel­mutatni. Ezen művészi tehetségénél fogva mérsékletet tar­tott a modern irányzat túlkapásainál, kiválasztva és utánozva csak azt, ami minél jobban megfelel úgy a serdülő leány, mint általában a nő munkakörének. Vagyis mérséklettel egyeztette össze a régi jó módszert a modern iránnyal. Midőn tőle, kinek élete annyira lépést tartott, össze­függött iskolánk fejlődő életével, most az iskolánál bevég- zett szép, eredményes munkája befejeztével megválunk, kedves emlékezéssel kisérjük további munkás utján, melyet magának megtartott. És hiszem, hogy az egész tantestület szivböl jövő óhaját fejezem ki, mikor azt kívánom, áldja meg az Isten hosszantartó egészséggel és az eddigi, ered­ményekben gazdag munkaerővel!“ III. Igazgatói jelentés. A nehéz viszonyok között is iskolánkban a beiratá- sokat a folyó tanévre a rendes, szokott időben kezdtük meg szeptember 1, 2 és 3-án a polgári iskolában, a kézi­munka tanfolyamban 5 és 7-én. Ugyané napokon dél­után tartottuk meg a felvételi-, pót- és javító vizsgákat. Felvételi vizsgálatra jelentkezett 2 növendék, kik a kellő eredménnyel letették a vizsgát az I. osztályról és felvétet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom