Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1909
8 rándulást, — csatlakoztak hozzánk. Velük együtt körülbelül 58—60-ra emelkedett a kirándulók száma, akik a beérkező vonaton elhelyezkedve vidáman indultunk ki a pályaudvarból. Utunk vége felé egy kedves jelenet játszódott le a szakaszban, melyben e sorok írója is utazott osztályával. A vidám csevegést és dalolást hirtelen a meglepetés felkiáltása szakította félbe, mely az ablakhoz közelülök ajkáról szállt el. Mindannyian kitekintettünk s előttünk emelkedett — nem nagy távolban — a hármas halmon épült fömonostor, melynek falairól ezeréves nemzeti múltúnk tekintett le ránk annyi fényes s annyi gyászos emlékével. — Kis növendékeink, kik a kirándulást megelőző ismertető előadásból már megértették, — e pillanatban úgylátszik átérezték e történeti emlékekben gazdag hely jelentőségét, mert a meglepetés felkiáltását pillanatnyi csend követte, azután, — mintha valamennyinek lelkén egyetlen érzés rezgeti volna át; egy közös gondolattól megkapatva felállottak s a gyermekiélek igaz, mély lelkesedésével énekelték : Hazádnak rendületlenül . . . Könny szökött a szemembe. — Elgondoltam, hogy milyen hatalmas nevelöeszköz lenne a tanító kezében, ha módjában állana minél gyakrabban elvezetni növendékeit hazánk történeti emlékeihez, hogy a múlt dicsőségén lelkesülve, lelkűk a nemes, a szent eszmék iránt fogékonnyá váljék. 1 óra 45 perczkor vonatunk berobogott a szent- mártoni állomásra, honnan szelíd emelkedésű szölöskertek közt kígyózó út vezet föl a fömonostorhoz. — Vezetőre nem volt szükségünk; előttünk csillogott az őszi napfény búcsúzó sugarában a monostor templomának tornya s a homlokzaton egy hatalmas méretű mozaik-kép, melyen — midőn később közelebbről megtekintettük, kettős csopor- tozatban azon két jelenetet láttuk megörökítve, midőn
