Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1906

I. Előszó.

Kölcseynk nagy mondása: „A haza minden előtt“ sohasem kelthetett oly erős visszhangot a nemzet lelki- ismeretes fiainak szivében, mint a jelenlegi megdöbbentő kivándorlás időszakában, amikor ezrek és ezrek hagyják el a magyar földet, magukkal víve leánygyermekeiket is, hogy boldogulásukat az idegenben, e földön kívül keressék. Ha volt alkalom, amikor a nemzet gyermekeit a haza- szeretet, hűség és az iránta érzett kötelességekre tanította, a mostani a legfontosabb, s ha van intézmény, ahol s ha van törekvés, amivel ez eszmét, e kötelező nagy gondolatot az ifjú lélekben megerősíteni, azt életelvül elfogadtatni kell és lehet: ez a népnevelés nagy mezeje és a tanító munkája. Az ö keze kapja azt a nyers anyagot, melyben az öröklött tehetségek, jó és rossz indulatok bár szunnyadva még, de már fejlődésnek indulnak. E fejlődő nyers anyagot neki kell, lelkének munkájával kialakítani, hogy formás, értelmes, jelentős alakot nyerhessen. Alapot ád a léleknek az életben való megállhatásra, irányítja a benne rejtőző érzést, gondolatot, mely az akaratot felébresztve, azt cselekvésre készti, szóval jellemet fejleszt. Azonban csak az a tanító végezheti a jellemfejlesztés munkáját a helyes irányban és a kívánt sikerrel, hogy neveltjével közeledhessen a nagy célhoz, leikébe oltva a jelzett eszmét, aki teljes leikével érzi és látja hivatásának magasztos voltát, lelkiismeretesen szereti hazáját, faját és akaratának minden erejével értük munkálkodni óhajt.

Különösen fontosak e tulajdonságok a leánynevelök- nél, mert ők fejlesztik, irányítják, alakítják éppen azokat a

í*