Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1905
1. Előszó. A nemzet lelke, reménye, jövője az ifjúság. Szükséges tehát, hogy annak az Otthonnak, annak a légkörnek, hol ök ifjúi életük leghosszabb idejét töltik, teljesen meg kell felelni ama feltételeknek, amelyek fejlesztői, előkészítői, irányítói az ifjú érzésének, gondolkozása és akaratának, egyszóval alapvetői a jelemnek. Ez az Otthon az iskola; légköre a vezető tanárok lelki világa és összhang- zatos működése. Nincs fontosabb, nemesebb foglalkozás, mint a gyer- mek-lélek fejlesztőié, de nincs egyúttal nehezebb, óvatosabb, körültekintőbb munka sem. Óriási felelősség nehezedik a lelkiismeretes tantestületek lelkére, midőn átérzik a magasztos hivatást, amire vállalkoztak. Nem kis jelentőségű kérdés tehát, hogy az iskola miképpen oldja meg feladatát, a rájuk bizott lelkek oly irányú fejlesztését, hogy azokat képessé tegye minden jónak, igaznak és nemesnek befogadására, hogy megértesse velük, a szó legnemesebb értelmében, úgy az Isten és haza, valamint embertársaik iránti kötelességüket. Egyedül pedig ez a czélja az emberi nevelésnek. És ezt a czélt csak az a tanító éri el, ki tudatában van hivatásának. Ha van pálya a világon, amelyhez igazi lélek, valódi 1*
