Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1904
56 14. A növendékek az iskolában ékszert nem viselhetnek. 15. Egyes órákról való elmaradásra az osztályfőnök, napokra terjedő mulasztásra pedig az igazgató ad engedélyt. Aki betegség által van akadályozva a megjelenésben és órákat vagy napokat mulaszt, köteles erről szüleitől, gyámtól vagy orvostól aláirt bizonyítványt hozni, mely tiszta féliv papírra Írandó, ennek nyomán igazoltatnak csak órái. 16. A növendékeknek maguk között sem névnap, sem más egyéb alkalomra pénzt gyűjteni az igazgató engedélye nélkül nem szabad. Virágnál egyéb nem fogadtatik el. 17. A növendékek tánczvigalomban, kivéve a táncz- tanulás idejét és befejező tánczmulatságot, más alkalommal nem jelenhetnek meg. Hangversenyeket, színházat és hasonló estélyeket is csak az osztályfőnök v. igazgató engedélye mellett szabad a növendékeknek látogatni. Az ezen szabály ellen vétkező növendékek szükség esetén kizárással is büntethetők. 18. A növendék büntetés terhe alatt köteles minden tan-, rajz- és egyéb eszközét magával hozni és viszont nem szabad távozás alkalmával a padokon és asztalokon tulajdonából otthagyni. 19. Az intézet tulajdonát képező tan-, rajz-, iró- stb. eszközöket a növendék csak az illető szaktanár engedélyével használhatja; az ezekben ejtett kárt pedig megtéríteni, esetleg helyette újat venni tartozik. 20. Köteles a növendék minden könyvét, iró-, rajzés egyéb eszközét tisztán tartani; a neveken kívül azokra egyebet Írni nem szabad; ép úgy a tantermekben gyümölcsmagot, papirt eldobálni büntetés terhe alatt tilos. 21. A csend fenntartására a vigyázó hetes, a rendre pedig rendhetes ügyel. A hiányzók felsorolása és a krétáról való gondoskodás a rendhetest illeti.