Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1895
— 21 12-ik órában. A fiatal király sötét előérzettél, balálsápadt arczczal állt a sereg élére — a magyar táborban kétség- beesett bátorság támadt, hogy az útban levő segédcsapatokat be sem várva 1526. aug. 22-én d. u. 3 órakor összecsapott a törökkel. Viharos felhők borították az eget, egy-egy villám czikázott át a tikkadt forró légen, a menydörgés tompa moraja előzte meg a csatazajt . . . A magyarok első rohama oly heves volt, hogy a török előliad visszanyomult, de ebben a pillanatban 300 török ágyú dördült el s mire a füst és tüzfelhő eloszlott, a magyar tábor nem volt többé látható. Megsemmisítette az óriási vad erő s az időközben megeredt záporeső 20,000 magyar ember vérét mosta bele a, mohácsi mező földjébe . . . maga a király is a megáradt Csele patakon átugratni akarván, fáradt lova megcsúszott s az iszapos mocsárban veszett ifjú élete. A mohácsi vész után szomorún, elhagyottan maradt a nemzet, — árvábban, elhagyottabban mint valaha. A tatárjárás után megmaradt szerető királya, a várnai ütközet után hős Hunyadyja. Mig most — az ifjú királynak csak holttestét találták meg. A vezér elveszett, a főurak lelkében nem volt egyéb egymás iránti gyűlöletnél. Atkos pártoskodás színhelye lett újra az ország. Két koronás király 8z. János és I. Ferdinánd versengett érte, két pártra oszolva pusztították egymást fiai. Betetőzte a a bajokat Szapolyainak szerencsétlen gondolata, hogy segítségül a törököt hívja lie. Megtörtént. Hazánk százados ellensége betette lábát a, magyar földre, elfoglalta az ország szivét először vé- dencze, majd csellel a maga számára. Kitüzette ormára a félholdas lobogót, mely édes szép hazánk örökös kárára,
