Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1879

6 impozáns szépségek; Phidias sok Minerva-mintát, Praxiteles ellenben csak kevés Venus-mintát találhatott köztük.“ A régi németeknél a nőtornázást csak a lapdázásban s néhány más játékban látjuk nyilvánulni; de tekintettel kell itt azon körülményre lennünk, miszerint náluk akkoriban a nők házi munkája általános volt. Nagy Károly leányai éppúgy dol­goztak a ház körül, mint a köznemes vagy a jobbágy leányai. Ezt úgyszólván természetes, rendszerbe nem foglalt gymnasti- kának mondhatjuk. A múlt század vége felé, 1779-ben jelent meg Dr. Frank Péter hires orvos műve: „Von öffentlicher physischer Bildung erwachsener Töchter zu künftigen Müttern im gemeinen Wesen;“ ebben a nőtornázás határozottan követeltetik. „A szabadban való mozgás mindkét nemre nézve egyaránt szükséges: ez tartja fen a nedvek keringését s az idegek lelkesítő tüzét. mely nélkül csak félig eleven gyerme­kek születnek. Az oly állam, mely a leendő anyák nevelés­módjának mikéntje iránt közönyös, az utóvilág rovására lemond az egészség és érő mindazon előnyeiről, melyek őseinket egé­szen más életmód mellett fentartották. “ S úgy látszik Frank szavai nem hangzottak el a pusztában; mert már 1782-ben Írhatta Tissot: — — — „Trochin ezen országban (Franczia- országban) oly tant hirdetett, melynek hasznát orvosaink hiába fejtegették, — a test gyakorlásáról és mozgásáról szóló tant. Vannak időpontok, midőn oly igazság, mely sokáig elvettetett, valahára érvényre jut. Frank tanítványa, Trochin ur, szeren­csés volt meggyőzni: divattá lett mozgást tenni, s legfinomabb hölgyeink folyamodtak a gyógyitószerek e neméhez.“ Guts Muths 1793-ban megjelent müve „Gymnastik für die Jugend“ csak kevés tekintettel volt a nőtornázásra. A tornázás a nők tantárgyainak körébe való felvétele 1830 körül történt meg, a midőn is (1S29) Clius P. H. „Kalisthenie, oder Uebungen zur Schönheit und Kraft für Mäd­chen“ és (183-1) Werner J. A. C. „Gymnastik für die weib 1 iche Jugend“ ez. müveik megjelentek. A női tornázás terjesztése körül különösen az újabb plnsiologiai iskola orvosai fáradoztak. S midőn sok anya csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom