Iparos- és Kereskedőtanonc-iskola, Pápa, 1912

II. Kereskedő-tanonc iskola. Adatok az 1912—13. iskolai év történetéhez. Intézetünkben az előadások a szabályszerű időben kezdődtek; mint minden évben, úgy a jelen évben is önkéntes beiratkozásra csak kevesen jelentkeztek, miért is az igazgató iskolánk múlt évben volt tanulóihoz elküldötte a szokásos havi nyugtákat, a megállapított órarendet s ily módon az illetőket beirtaknak tekintve, az iskolában való megjelenésre kényszerítő; az újonnan szerződött tanon- cokra vonatkozólag pedig a tek. városi hatóság útján szerezte be a szükséges adatokat. Szorgalomidő. Az iskolai évet szept. 9-én kezdettük, amikor az igazgató a fegyelmi s rendtartási szabályokat felolvasta s megmagyarázta. A rendtartásban előirt szüne­teken kívül nem volt előadás az országos vásárnapokon s az izr. főbb ünnepeken. . A tanári testület kéthavonkénti üléseiben behatólag tanácskozott a tanítás minél sikeresebbé tehetéséről s lelkiismeretesen felhasználta a rendelkezésére álló csekély eszközöket, hogy a gondozására bízott ifjakat értelmes kereskedőkké tegye; tehát egyrészt pótolni igyekezett a hiányos előképzettséget, kiegészítette a hiányos ismerete­ket s betetőzte a kereskedői pályán haladni akarókra nézve föltétlenül szükséges tudnivalókat. Tanítás terve. A három osztályban teljesen elvégez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom