Iparos- és Kereskedőtanonc-iskola, Pápa, 1905

27 s betetőzte a kereskedői pályán haladni akarókra nézve föltétlenül szükséges tudnivalókat. Tanítás terve. A három osztályban teljesen elvégeztük azt az anyagot, melyet a nmlts. vallás- és közokt. minisz­ter úr 1897. május 24-én 25.314. szám alatt kelt rende­letével a kereskedelmi tanonc-iskolák részére kijelölt, azon hozzáadással, hogy az 1885. augusztus 3-án 20.821. sz. miniszteri rendelet engedelme alapján, a német nyelvet is előadtuk az 1. és II. osztályban. Tanítás eredménye. Intézetünkben a tanulók kereskedői elfoglaltságuk mellett tanulásukban csaknem kizárólag az iskolára vannak utalva, amit az iskolában elsajátítanak, az marad meg nekik örökségül; a tanulók ily módon való előmeneteléről hü képet nyújt az érdemsorozat. Fegyelem. A fegyelmi állapot iskoláinkban általában kielégítő volt. A tanulók iskolalátogatása, ellenőrzése. A tanulók az órákon általában — alig egy-két esetet leszámítva — pon­tosan megjelentek; az ellenőrzés az intézetünkben szokásos módon osztálykönyvvel s értesítéssel történt; a mulasztá­sokról a hatóság értesítést kapott. Osztályozások. A miniszterileg megállapított szabályzat értelmében egy isk. évben kétszer osztályoztunk: január s junius hő végén. Az első félévi jegyeket az igazgató beírta az előmeneteli és mulasztási naplóba s ennek alapján rendes Értesítőt kaptak a tanoncok, melyet aláírás végett meg kell mutatniok a főnököknek, hogy így tudomást szerezzenek tanoncaik viseletéről és előmeneteléről; az aláirt Értesítőt be kell nyújtani az igazgatónak. Iskolalátogatás. Iskolánkat a lefolyt iskolai évben ismé­telten meglátogatta nagyságos Papp Sándor, Veszprémmegye kir. tanfelügyelője, meghallgatta a növendékek feleleteit, majd megelégedése mellett lelkes szavakkal buzdította a

Next

/
Oldalképek
Tartalom