Iparos- és Kereskedőtanonc-iskola, Pápa, 1901

II. Kereskedelmi tanoncz-iskola. Adatok az 1901 —1902. isk. év történetéhez. Intézetünkben az előadások a szabályszerű időben kezdődtek ; mint minden évben, úgy a jelen évben is önkéntes beiratkozásra csak kevesen jelentkeztek, miért is az igazgató, iskolánk múlt évben volt tanulóihoz elküldötte a szokásos havi nyugtákat, a megállapított órarendet s ily módon az illetőket beirtaknak tekintve, iskolában való megjelenésre kényszerité; az újonnan szerződött tanon- ezokra vonatkozólag pedig a tek. városi hatóság utján szerezte be a szükséges adatokat. A tanári testület kéthavonkénti üléseiben behatólag tanácskozott a tanitás minél sikeresebbé tehetőséről s lelkiismeretesen fölhasználta a rendelkezésére álló csekély eszközöket, hogy a gondozására bízott ifjakat értelmes kereskedőkké képezze; tehát egyrészt pótolni igyekezett a hiányos előképzettséget, kiegészítette a hiányos ismere­teket s betetőzte a kereskedői pályán haladni akarókra nézve föltétlenül szükséges tudnivalókat. A tanulók előmeneteléről hű képet nyújt az érdem­sorozat. A tanuló-ifjuság magaviseleté általában kielégítő volt. Iskolánkat a lefolyt iskolai évben ismételten megláto­gatta nagys. Papp Sándor, Veszprém megye kir. tan- felügyelője, meghallgatta a növendékek feleleteit, majd megelégedése mellett lelkes szavakkal buzdította a növen­dékeket további buzgó szorgalomra, kereskedőkhöz illő magaviseletre; az iskola igazgatója is havonként meglátó­

Next

/
Oldalképek
Tartalom