Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1942

I. Hálára való nevelés. Kivonat Kökay J. Ladislaa nővér előadásából, melyet a II. módi- szeres értekezleten tartott. 1. Mi a hála? 2. Kinek tartozunk hálával? 3. Szükséges-e a gyermeket hálára nevelnünk? 4. Hogyan neveljük növendékeinket hálára? 5. Az egyes tantárgyak hogyan segítik elő ezt a nagy feladatot? 1. A hála a .szeretet illata, a türelem mosolya, az alázatosság him­nusza, a felebarát munkájának megbecsülése, mások fáradságának el­ismerése, az igazságosság jó mérlege, sok adósságunk törlesztése, az életben kapott sok-sok adomány kis kamatja, a szív nemességének fok­mérője. 2. a) Szüléinknek. Életet, ápolást, gondozást, nevelést, táplálékot, ruházatot, anyánk- atyánk szeretetét, az otthon melegét, minden áldozatát nekik köszön­hetjük. i b) Elöljáróinknak. Elsősorban nevelőinkre, tanítóinkra, tanárainkra gondoljunk. Mi­dőn élvezettel olvasunk egy szép könyvet, vagy írunk az édesanyánk­nak: ritkán jut eszünkbe, hogy ugyanakkor hálával gondoljunk azokra, akik megtanítottak az írás, olvasás művészetére vagy az egyszeregyre. c) Környezetünknek. Idesorolhatjuk testvéreinket, iskolatársainkat, az · alkalmazottakat. Milyen unalmas, bágyadt, mennyivel fárasztóbb lenne életünk az ő vi­dám társaságuk, segítségük és támogatásuk nélkül. d) Minden embertársunknak. Az orvos, aki meggyógyított, a jó nővér, aki ápolt és a gyógysze­rész, aki lelkiismeretes pontossággal adagolta ki az orvosságot, egyfor­mán megérdemlik őszinte hálánkat. — De ott a sok tisztviselő, akikkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom