Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1939
az özv. gr. Esterházy Móricné, szül. Stockau Paula grófnő őnagy- méltósága védnöksége alatt áll s hogy létesülése s a nagyméltóságú magyar minisztérium által is elismert nyilvánossági joga úgyszólván egyedül a nagyméltóságú és főtisztelendő Hornig Károly báró. megyéspüspök urunk nevéhez fűződik, — aki anyagilag is nagylelkűleg támogatja s ezután is támogatni kész, — valamint nagyságos, fő tisztelendő Kránitz Kálmán egyházmegyénk fenkölt gondolkodású főtanfelügyelője nevéhez, aki atyai jóindulattal, mély tudással és evangéliumi buzgósággal vezeti ügyeit. 1906/07. évben »Rövid értesítés« közli: »... a 42 tanitónőjelölt azzal a tudattal végezhette képesítő vizsgálatait, hogy az intézetnek ők Voltak ugyan az első, de nenr utolsó növendékei. Csakugyan a lefolyt iskola-évben ismét megnyílt az első évfolyam: s hogy teljessé fejlődhessék az intézmény, adőnöknő — mint a képző fenntartója — nagyszabású építkezésbe kezdett.« 1909—10. liskola-évben dr. Ujváry Endre, a tanitónőképző akkori igazgatója, igy számol be róla: »Ha valaki azt kérdezné, ki tette le egy akkora tanintézet létesítéséhez azt, ami a legfőbb: a pénzt?... rVolt-e a nagy horderejű intézménynek megfelelő épület?... Mindkét kérdésre nemleges választ kell adnom. így is lehet?...« Igenis lehetett, de emberfeletti erő kellett hozzá. Az isteni Gondviselés támasztott is valakit. Csodálatos! Egy gyengéd de mégis erőslelkű nőt, még hozzá apácát, kinek talizmánja a hit, a remény és a szeretet volt. Erős vára pedig a jó Isten. Ez az 'apáca boldogult Klein Kandid a főnöknő volt, kinek áldott, hüli tetemét csak néhány hete hántoltuk el szorongó szívvel, összetört lélekkel. Az ő nevéhez fűződik e nagy, ma teljesen kifejlett intézet létesítése. Másik nagy jótevője br. Hornig Károly veszprémi megyéspüspök úr ő nagyméltósága, ki Kránitz Kálmán egyházmegyei főtanfelügyelő úr (ma felszentelt püspök) közbenjárására 2000 K évi segélyt biztosított a püspökség terhére az intézetnek. 1902. július 12-én kinevezi a tanitónőképző igazgató- és hitoktatójává főtisztelendő Horváth István helybéli hitoktatót, igy a tanitónőképző 1902. szeptember havában az anyaházban (Ranol- der-intézet) e célra szentelt ideiglenes helyiségben megnyílik 23 tanulóval. 1907. május havában megkezdik az építkezést és Jüttner Kálmán veszprémi főmérnök — káptalani kiküldött — jelenlétében az átadás is megtörtént. Mía a hatalmas, kétemeletes, kettős szárnyú épület előtt hálával adózunk azoknak, akik az Irgalmas nővéreket Pápára telepítették és képző létesítéséhez hozzájárultak. 16