Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1929
Késő századokban is diadalt arat! Ez örök szent érték a szentimrés lélek. Amit manapság már kiejtni is félek. Huszadik századnak megtépett gyermeke Itt állok előtted Szent Imre remegve. Én, a leány veszek az ifjútól mintát, Én, akit az élet gyönyörökkel hint át! Én, a büszke leány, ki szeretem nemünk, Én, a mai leány érzem, hogy sűlyedünk ! Ingoványra léptünk, lepkék után vágyunk ! Nőiségünk oda ! Ezt levetni vágyunk ! Ne lássa meg senki, fi vagyok-e, vagy lány, A szemem, a ruhám, hajzatom egy talány ! S úgy véltem, boldogság fénye dereng felénk, Lány lelkem kifosztva, ha nem leszek félénk ! . És mosolygnak rajtam, fanyar az én éltem, Játék-baba lettem, az, amitől féltem ! . . . Egy sikerült csupán, rémséges komolyan, Nem mosolygunk sohse ártatlan boldogan ! Reád nézek ifjú ! István fia Imre! Szenteknek gyermeke, szenteknek elődje ! Rád nézek mai lány sóvárgó szemével. Ki szent ideáljától sohasem tér el! Ki lányosabb voltál minden mai lánynál, S ily silány értéket magadtól elhánynál. Női ideálom szép lelkedben látom, Ifjú, erős lelked tebenned csodálom. Taníts meg Szent Imre, engedd megértenem : Boldog, nemes, áldott csak úgy lesz életem. Ha nő leszek újra, áldozatos lélek. Ara, hitves, anya, s ezektől nem félek. Lánylelkem megtisztult szerelmére kérlek, Női hivatásomban add, hogy reméljek !
