Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1929
Bakonybélben. A pápai róm. kát. tanítónőképző június 11-i zarándoklata alkalmára Szent Imre 900-as jubileumi évében. Irta : Wimmer Károly. Bakony közepébe köszönteni jöttünk alázatos szívvel Gellért szellemét. Bakony közepében lélekben közöttünk érezzük őt, aki nevelte Szent Imrét. Bölcsője nem magyar, Velence ringatta. Magyar jövő, haza őt hidegen hagyta. Más volt az ő vágya ! A Szentföld. Az áldott Megváló hazája ! Ez volt, amért lángolt. El is indult. Szívét vértanú vágy vonta, hajón vitorláit vihar dagasztotta. Hajója összetört. A bősz vihar elült, de vértanú szíve lankadatlan hevült! Szentföld helyett szent föld lett az osztályrésze: magyarok hazája, István öröksége. S megy a szent a Szenthez, egymásra találnak. Gellért s István híven élnek e szent vágynak : nemzetet menteni, szenteket nevelni, nagyra termett népet Krisztushoz ölelni ! Megkezdik a munkát. Nevelő lesz Gellért. S akit a kegyelem elsősorban elért, első szent virága szép Pannóniának Imre királyfi volt, fia szent Istvánnak. Gellért nevelése oly sikert aratott, az első szép virág nem maradhatott ott Pannónia földjén. Isten megkívánta ! Oly nagy szeretetet érezett iránta, hogy felvitte Imrét az örök hazába. — Nyerjen új pártfogót magyarok hazája ! Bakony közepébe elmerengni jöttünk Isten kegyelmének csodás útain. Bakony közepében lélekben közöttünk jár szent Gellért s minket hasonló útra int. Itt élt Bakonybélben nagy munkája után, darócruha s korda övezte derekát.
