Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1929

9

krisztusi szózat: „Jöjj hozzám tiszta lélek, én megkoszorúzlak“.

Ha egy üde harmatos virágot látsz, úgy-e nem győzöd csodálni ? Minden oldalról megnézed, úgy gyönyörködsz a jó Isten mosolyában. Vagy ha a nap sugarát színekre bontod, nem tudod eléggé bámulni a fehér fény csodás szinpompáját. Imre herceg is a jó Isten szivárványa. Szemléljük hát egy másik fényét, mi tetsz- hetik még benne ?

Mem csodálatos dolog-e az, hogy a királyi ifjú fényben, pompában, ünnepeltetésben élhetett volna s neki mindaz semmi, alázatosan visszahúzódik, minden örömét az imában és az önmegtagadásban leli. A legenda szerint kora ifjúságától fogva vezeklő övét viselt. Emmellett az ima volt legnagyobb öröme „Vigyázzatok és imádkozzatok!“ — mondta édes Üdvözítőnk. Szent Imre a Mester figyelmeztetését még megtoldotta. Lelke liliomát tövisbe burkolta, hogy minden váratlan támadástól megóvja. Neki az éj is nappallá válik az imában. Nem tud betelni Isten nagyságának és szépségének dicsőségével. Magyar nő, tekints fel a királyi elő- imádkozóra ! Fényes tükörként áll ő szemünk előtt. „Imádkozzál és szeresd az Istent.“ Hamvasszon el tehát az isteni szeretet szent tüze ifjú szívedben minden földi szeretetet. Hadd járja át ez a túl- világi tűz szíved minden ízét. Száradjon el abban a világi élvezetek vágya, az érzéki hajlam, szíved az égi tűzben megtisztulva változzék át a legtisztább Isten templomává, melyben az angyalok éneke visszhangzik, az önmegtagadás tömjénfüstje illatozik.

A Szent herceg testét böjtökkel sanyargatta és lelkét az isteni malaszt bőségével táplálta. Micsoda emberfeletti erőt kellett kifejtenie, hogy elfojtsa a testet. Hiszen ő is csak ember volt. Neki is nehéz volt lemondani a házasélet boldogságáról, megvetni a megengedett örömöket. Nagy és bámulatos erény az önmeglagadás! Felveti valaki a kérdést. „De hisz akkor magva szakad Szent István családjának ? Nem lesz, ki Imrét kövesse, ki a kát. vallást fenntartsa ! . . .“ Félre emberi gondolatok. Szent Imre hivatása más; ő eszményt hirdet.

Szent Imre lelkének van még egy csodás vonása, mely különösképen megragadja figyelmünket, ez: szellemének szelíd, gyöngéd finomsága, szinte nőies alázatossága. Feljegyzi a szent legenda, hogy éjnek idején — egyetlen szolga kíséretében —, hogy senkit ne zavarjon, hogy csodás lelke rejtve maradjon, senki se tudjon szíve virágairól, az ősi egyházba ment imádkozni. Halkan, csendesen az oltárhoz lopódzott, imádkozott és senki sem tudta, csak