Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1928
4 lat után megérdemelt nyugalomba, de úgy búcsúzunk tőle, mint atyai jóbaráttól. Hogy intézetünknek mennyire atyja, jóbarátja volt, mennyire fájlaltuk távozását, talán legelevenebben mutatja be 1928. december 2-án tartott tanári gyűlésünk ide iktatott Jegyzőkönyv- részlete, amelyben az ő távozásáról emlékezünk meg: „. . . Évek óta látogatta intézetünket. Megjelenése ünnep, pedagógiai élmény számba ment. Örömmel fogadtuk szerény, rokonszenves egyéniségét, hódolattal hajoltunk meg nagy tudása előtt, hálával fogadtuk jóakaratú tanácsait, épültünk nagy ügybuzgósá- gán. Magas nívójú konferenciái, tudományos előadásai mély benyomást tettek a tantestület tagjaira, valamint az ifjúságra. A hivatalos órákon kívül belepillanthattunk meleg érzésű szívébe, költői lelkületébe. Ezen órák emlékét megőrizzük. Távozásával atyai jóbarátot veszítünk. A jó Isten adja bőséges áldását a nyugalom napjaira, nyugodt élet, a családi kör melege édesítse napjait. Intézetünk mindenkor a legnagyobb hálával és szeretettel gondol volt főigazgatójára.“ Az 1928—29. tanév főbb mozzanatai a következők: Szeptember: 6—8-án javító vizsgálatok, beírások. — 9-én Veni Sancte, törvényolvasás, magyarázat, tanévmegnyítás, zenei hallás vizsgálata. — 24—26-án tanulmányi kirándulás a Balatonra és környékére. Balatonalmádiból kiindulva a Balatoni Hajózási Részvénytársaság külön bérelt hajóján megtekintettük első nap Tihanyt, Balatonfüredet, ahol megháltunk. Másnap körülhajózva megszemléltük különösen Siófokot, Keszthelyt és Hévízt. Keszthelyről másnap hazafelé kiszálltunk Sümegen, s úgy ennek, mint a többi gyönyörű helynek természeti szépségei, művészi kincsei, irodalmi, történelmi stb. nevezetességeinek megszemlélése után nagyon kedves emlékkel gazdagodva tértünk haza. Nem mulaszthatjuk el, hogy utólag e helyen is köszönetét ne mondjunk hálás szívvel Babies István balatonfüredi plébános úrnak, aki Tihanyban és Balaton- füreden, Bozmánszky Gyárfás bencés tanár úrnak, aki a tihanyi bencés apátságban, Szekeres Ödön keszthelyi városi főjegyző úrnak, aki Keszthelyen és Hévizén, továbbá dr. Beöthy István sümegi apát-plébános úrnak, nemkülönben Darnay Kálmán kormányfőtanácsos, múzeumi igazgató úrnak, akik Sümegen voltak szívesek önzetlen fáradozással tanulmányi kirándulásunkat előkészíteni, rendezni és szakszerű földrajzi, történelmi és művészeti magyarázatokkal értékessé tenni.