Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1927
20 Niszler Teodóz dr. bencés igazgató úr vetítettképes érdekes előadást tart római útjáról, a hercegprímás püspökké szenteléséről. Február 11-én a tanítónőképző igazgatója mutatja be vetített képen a lourdesi kegyhelyet, s a Szent Szűz megjelenését. — 22-én, 23-án és 24-én nagyságos és ft. Bürchner László soproni apát-plébános lelkigyakorlatot tart a képző összes és a polgári iskola III. és IV. osztályú növendékeinek. Ugyanekkor ft. P. Olivér a két alsóbb osztály növendékeivel foglalkozott koruk és felfogásukhoz mérten az igaz keresztény élet követelményeiről. Március 10-én vetítettképes előadás. A böjt szent hangulatába állította a képző ft. igazgatója szentföldi utazásának jeruzsálemi részét. A közvetlen, lelkes tárgyalás, szenvedés megkapó jelenetei mélységes hatással voltak az ifjú lelkekre. — 15-én az alkotmányos szabadság ünnepe. — 29-től április 11-ig húsvéti szünet. Május 25-én nagyszámú érdeklődő jelenlétében szépen sikerült tornaünnepély. Június 7-én, Úrnapján minden növendék az újonnan beszerzett fehér egyensapkában és egyenruhában jelent meg. Festői volt az oltári szentség előtt a IV. A) osztály fehér fátyolos csapata. Az intézetből távozó ifjú szívek úgy akarták kimutatni hálájukat, hogy fátyolaikat emlékül hagyták az intézetnek. Ha a szép példát társaik is követik, akkor rövidesen mindnyájan így vehetnek részt és nagyban emelhetik az ünnep és a körmenet fényét. Június 11-én az ifjúság tanulmányi kirándulásának napja. Már a hajnali órákban hangos volt a zárda és környéke. Egymás után vonult kifelé a kirándulók vidám csapata. A két IV. osztály csapata indult elsőnek a történelmi nevezetességű, kies fekvésű Kőszegre, hol ft. Szigeti Ábel bencés tanár úr szíves kalauzolása és értékes magyarázata mellett megtekintették a városka nevezetes régi és új templomait, az érdekes várat, Jurisics Miklós kápolnáját. Délben a Szent Domonkos zárda jóságos főnöknője várta a szépen feldíszített virágos tornateremben jó ebéddel, este pedig vacsorával a meglehetős számú vidám sereget. Délután a tanár úr vezetésével megtekintették a gyönyörű kálváriát, melynek minden egyes állomása igazi műremek; innen felvonultak a hét forráshoz, ahol véget nem érő kóstolgatással és szavazással igyekeztek meghatározni, hogy melyik forrás vize volna jobb, de a fontos kérdés eldöntetlen maradt. Másodiknak az I. osztály röpült ki. Daloló jókedvvel indult a kis csapat vonattal Franciavágásig, ahol már 3 lóré várta őket, hogy közelebbről szemlélhessék a Bakony rengetegeit. Változatos