Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1917
19 merült fel. A felmerült kisebb ügyeket rögtön orvosoltuk és szükség szerint rendes havi tanácskozmányaink után a szülőkkel is közöltük. 2. Tanítás. Tanítás tekintetében iparkodtunk mindenben a kiadott állami Rendtartási Szabályzat és Tantervi utasítások elveit magunkévá tenni és azok szerint eljárni. Célunk volt egyrészt, hogy a növendékek minél alaposabban, szemléltetve, gyakorlatiasan megismerjék a tanítás anyagát, de másrészt minden egyes alkalommal az előadásban egyúttal követésre érdemes előadási mintát is lássanak. Ezen célt szolgálták a hospitálások egymás óráin, ahol megfigyeltük úgy a növendékeket: azok érdeklődését a különféle tantárgyak iránt, más tárgyakban elért eredményüket stb., valamint az előadó tanárt: módszerét, fegyelmezését, bánásmódját stb. Ezen hospitálások eredményét azután részint egymásközt, részint a tanári értekezleteken közös okulásunkra szóvá tettük. Az igazgató hospitált előírás szerint lehetőleg heti 4 órában, a tanárok pedig szabad idejük szerint. A tanárok mindegyikének saját hospitálási kimutatása van, de a látogatásokat bejegyeztük az osztálykönyvbe is. a) Tanári értekezletek. Az eddigieknél is rövidebb, csak 7 hónapig tartó háborús iskolaévben 12 értekezlet volt a rendes havi és módszeres értekezletekkel együtt. Előírás szerint megbeszéltünk minden az intézet életébe vágó ügyet és megtartottuk a havi osztályozást. A tanári gyűléseken a nevelés és oktatás érdekében hozott határozatok a következők: 1917. november 1-én. 1. Megbeszéltük a nmlg. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 15667. sz. rendeletét, amely minden esetben megengedi, hogy az oki. óvónők tanulmányaikat magánúton folytathassák, tehát meg2*